A gépjármű-forgalmazók után az autóipart is elérte a válság második hulláma: idén az első félévben csaknem annyi autóipari beszállító ellen indítottak felszámolási eljárást, mint 2009 egészében. Tavaly összesen kilenc céget számoltak fel ebben az ágazatban, 2010 első felében viszont már hetet - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató statisztikájából. Hasonló a helyzet a végelszámolás alá kerülőknél: tavaly egész évben hét céget szüntetett meg saját tulajdonosa, idén június végéig pedig már ötöt. "Annak ellenére sem javul az ágazat helyzete, hogy másfél-két éve már lezajlott egy nagyon jelentős tisztulási folyamat" - kommentálta az adatokat Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója. A kis számok ellenére nagy termelő erejű ágazatról van szó, amelynek 2008-as összes árbevétele 3500 milliárd forint volt.
Az ágazatban foglalkoztatottak összlétszáma stabilizálódott a tavaly első félévi nagy visszaesés után: az elmúlt 12 hónapban mindig 50 ezer fő körül mozgott, miután 2009 januárja és júniusa között 15,3 százalékkal csökkent az ágazatban dolgozók száma.
Lanyhul a cégalapítási kedv is: az ágazatban mindössze tíz új vállalkozás alakult az első félévben, szemben az egy évvel korábbi tizenkettővel (2009 egészében 25 ilyen vállalatot hoztak létre). Korábbi eljárások nyomán most csupán három vállalkozást töröltek - a 2008-as nagy megszűnési hullám nyomán a tavalyi első félévben a korábbi felszámolások és végelszámolások tíz törlést eredményeztek.
