BUX 139875.76 0,57 %
OTP 45860 0,75 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Támogatás nélkül nem áll meg a lakásszektor

2010. március 24. szerda, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Évente ötezerrel lehet növelni az újonnan épített lakások számát és nyolcszázezer-egymillió lakást lehet reálisan felújítani a következő négy évben, így a ciklus végére elérhető a szükségesnek tartott évi 40 ezres újlakás-szám. Ideális lenne, ha ebből 20 százalékot tenne ki a szociális, költség- és piaci alapon bérbe vehető bérlakások aránya. Szintén egy ciklus alatt nyolcszázezer-egymillió lakás felújítása is lehetséges - mondta Bencsik János, Tatabánya polgármestere, a Fidesz szakpolitikusa tegnap a magyar, szlovák és osztrák szakemberek részvételével, a Lakásvásár Média Csoport által rendezett I. Közép-európai Ingatlankonferencián. Mindehhez első lépésként az államilag támogatott előtakarékosság további kiterjesztését kell elérni, hiszen forrás oldalról ez lehet az egyik legfontosabb alapja egy új programnak - tette hozzá Bencsik. Az építőipar és a lakásépítés rendkívül kedvezőtlen helyzetén alapvetően új gondolkodásmóddal, mentalitással, új rendszerszemlélettel lehet javítani. Az energiagazdaság és az építésgazdaság házasítására van szükség ahhoz, hogy ne csak az építőipari kibocsátásban, de a munkaerőpiacon is pozitív változások történjenek.

Az energiahatékonyságot célzó felújításokkal kapcsolatban kiemelte, szükség lesz egy mentori hálózat felállítására, ugyanis mind a megrendelőnek, mind a kivitelezőnek szüksége van mérnökszakmai segítségre, amit a mentor a megfelelő finanszírozással is tud majd párosítani.

A bérlakásépítés szerepét hangsúlyozta előadásában Maráczi Zsolt, a Társaság a Lakásépítésért Egyesület (TLE) elnöke is. Maráczi szerint amennyiben sikerül tőketámogatást szerezni a közhasznú bérlakásépítő rendszerbe, a költségvetés terhelése minimálisra csökkenthető. Mintegy 50 százalékos tőketámogatással, 3,5 százalékos kamatszinttel, 20 éves futamidő esetén a rendszer további állami támogatás nélkül működhetne. A tőketámogatás forrása a szén-dioxid-kvóta értékesítéséből származó összeg egy része. Ezenkívül az uniós források bevonásáért is lobbizik az egyesület.

Szepesi Anita
Szepesi Anita

Ez is érdekelhet