A válság miatt a könyvpiacon is visszaesést várnak a szakemberek, de hogy miként alakul az idei év, az nagyban függ a karácsonyi vásártól, ugyanis hagyományosan az éves forgalom egyharmadát ekkor realizálják a kereskedők - mondta lapunknak Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója. A forgalom az elmúlt két évben stagnált - kettő, illetve egy százalékkal bővült, ami az inflációt figyelembe véve valójában 4-5 százalékos zsugorodást jelent. A fogyasztói áron számolt árbevétel tavaly - a MKKE összesítése szerint - 67,6 milliárd forintot tett ki. A kiadók azonban bizakodnak a karácsonyt és a jövő évet illetően, a várakozások szerint ugyanis könyvre még lesz pénzük a vásárlóknak, illetve a múltbeli és nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy elbizonytalanodás, válság idején az emberek a könyvek felé fordulnak.
Egyes becslések 8-12 százalékra teszik a várható forgalomcsökkenést tavalyhoz képest, a Kossuth Kiadó Zrt. viszont elsősorban az elmúlt években elindított, saját fejlesztésű sorozatainak köszönhetően (Jókai-sorozat, A magyar festészet mesterei, Magyarország története) bázis fölötti eredményt vár - mondta a Napinak Kocsis András Sándor elnök-vezérigazgató. A Kossuth fő profilja az ismeretterjesztés, emellett a legnagyobb hangoskönyvkiadó, illetve a cégcsoporthoz tartozik az import könyveket megjelentető Ventus-Libro és a szépirodalomra fokuszáló Noran Libro is. A társaság a klub- és a webes rendszerű értékesítésében sem tapasztalt idén visszaesést.
A fizetőképes kereslet visszaesését leginkább a kisebb méretű, igényes kiadványokat megjelentető és forgalmazó kiadók érezhetik meg. A művészeti, tudományos és gasztronómiai könyveket publikáló Vince Kiadó Kft. jelentős forgalom-visszaesést szenved el idén, ha a piac átlagosan 10-15 százalékkal csökken tavalyhoz képest, a mi árbevételünk 20-25 százalékkal lehet kisebb az előző évinél - véli Gál Katalin, a kiadó ügyvezetője. A családi vállalkozás eredményességét a forint gyengülése is rontotta, hiszen a külföldi kiadókkal (Taschen, h.f. ullman, Könemann) előre, euróban kötnek megállapodásokat. A könyvek eladásától függetlenül az illusztrációk után fix jogdíjat kell fizetni. A kft. próbált felkészülni a nehézségekre, így 2009-ben kevesebb címet adott ki és elhalasztotta egyes köteteinek megjelentetését. A bizományosi rendszer miatti készpénzhiány és az egyre hosszabb fizetési határidők arra kényszeríttették a kiadót, hogy a saját értékesítését erősítse. Ősszel két újabb budapesti üzlettel bővült a bolthálózata. A meglévő öt mellett a Kaluzál téren könyvesboltot és kortárs galériát nyitott, míg az V. kerületben, a Budapesti Építész Kamara által létrehozott Budapesti Építészeti Központban (FUGA) felkérésre hozta létre magyar és idegen nyelvű szakboltját.
