- Mennyire érezte meg a vásárlóerő csökkenését a kiadó?
- Örömmel mondhatom, hogy nem esett vissza a forgalmunk, sőt év végéig néhány százalék emelkedést szeretnénk elérni a tavalyihoz képest. Nem a szokásos könyves rendezvények naptára szerint működünk. Az elmúlt három évben január-februárban is tudtunk sikert elérni, nyáron közel annyi címet hozunk ki mint novemberben. Fontos, hogy olvasóinkat ne csak az ünnepi könyvhét vagy a karácsony idejére lássuk el olvasnivalóval, hanem egész évben legyen mit keresni az "Ulpius-gúlán".
- Idén hány új címet publikáltak?
- Több mint 80 címet hoztunk ki 2009-ben, míg tavaly ennél 40 címmel többet adtunk ki. Úgy látjuk, hogy pont azokat a bizonytalanabb vagy rizikósabb címeket sikerült "lefaragnunk" az idei tervből, amelyeknél a megtérülés nem garantált vagy csak fokozott promócióval, kiemelt könyvekre jellemző marketingstratégiával érhető el.
- Mely kiadványok lehetnek a kiadó karácsonyi sikerei?
- Az idei karácsony talán a legizgalmasabb a kiadó eddigi történetében. Hat húzócímünk van; Vass Virágnak, az Elle alapító-főszerkesztőjének regénye, a Vulévu igazi csemege. Fejős Éva a Hotel Bali újabb folytatásával, Karafiáth Orsolya Cigánykártya című új verseskötettel, Réz András pedig Köldök című regényével jelentkezett. Huszti Péter az elmúlt negyven év színházi élményeiről és kollegáiról írt Kik vagytok, hé! címmel. A legízesebb falatként említem Rácz Zsuzsa visszatérését, a Nesze Neked Terézanyu!-t. A felsoroltak mellett folytatjuk a Nobel-díjasok sorozatunkat, az igényes női lektűrök és krimik kiadását.
- Olvasóként úgy tűnik, az Ulpius számára mindig hangsúlyos a marketing, "szembeötlően" jelen vannak a közterületeken, az interneten, de a média más területein is. A válság milyen hatással volt a marketingtevékenységükre?
- Örülök, hogy ez ennyire látható. Fontosnak tartjuk, hogy olvasóinkat széles körben tájékoztassuk a friss megjelenésekről, hogy a brand állandóan dolgozzon, hogy akciókkal, hirdetésekkel, játékokkal és tartalmi szolgáltatásokkal magunkhoz kössük őket. Közhely, hogy a válság minden piacot, így a könyvkiadást is érintette, de mi inkább arra koncentráltunk, hogy mit nyerhetünk ebből. Ha mindenki visszavesz, akkor a jelenlétet fokozni kell, hiszen nagyobb erővel hat. Természetesen önmérsékletre is int, tudatosabb tervezésre, átgondoltabb súlyozásra, de ennek is meglehet az eredménye. Tudatosabb vásárlókat próbálunk találni, tudatosabb kampányokkal.
