Az idei harmadik negyedévben a magyarországi háztartások 1,3 százalékkal kisebb értékben vásároltak napi fogyasztási cikkeket, mint egy évvel korábban - adta hírül a GfK Hungária. Amíg azonban az idei első két negyedévben inkább a vásárolt mennyiségen próbáltak spórolni, addig a harmadikban az alacsony árú termékeket kezdték el keresni, gyakran a kereskedelmi láncok nevével fémjelzett, saját márkás termékeket vagy a velük árban versenyképes kisebb gyártói márkákat. A változás alapvetően a gazdasági válságra vezethető vissza - véli Kovács Krisztina, a GfK Hungária consumer tracking szektorának menedzsere. A fő élelmiszer-kategóriák közül a tej és a tejalapú terméknél, az olaj, a szénsavas üdítőitalok és az ásványvíz esetében megfigyelhető, hogy a háztartások valamivel nagyobb vagy csaknem akkora mennyiséget vásároltak, mint egy évvel korábban, viszont lényegesen kevesebb pénzt adtak ki ezekre. A szénsavas üdítőknél és az ásványvíznél a saját márkás termékek erősödtek, míg a többi kategóriánál az olcsó gyártói márkák, az úgynevezett B márkák szerepe nőtt.
