A 2007 őszén útjára indított magyar művészeti projekt, a TerminArtors.com fejlesztését gyorsíthatja, hogy a fejlesztő Patmos Kft.-ben 12 százalékos tulajdont szerzett a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány (KGMA) - adta hírül az Innostart Nemzeti Üzleti és Innovációs Központ. A képzőművészet köré szerveződő, angol nyelvű nemzetközi közösségi portál ötlete és a megvalósítás is egyedülálló: az oldal alapját jelentő festményadatbázis és a művészeti terepen szokatlan web 2.0-s közösségi platform kiemeli mind a művészeti, mind a webes projektek közül. A TerminArtors alapítói a világ legnagyobb festményadatbázisát szeretnék létrehozni, úgy, hogy a klasszikusok képeit saját erőforrásból töltik fel, a még alkotó művészek pedig saját műveikkel bővíthetik az épülő adatbázist. A kezdetek óta az induló 23 ezer festményből álló adatbázis megduplázódott, valamint több száz fiatal festő is feltöltötte képeit. A TerminArtors további fejlődéséhez külső tőkebevonásra volt szükség. Angol és szlovák befektetőkkel is tárgyaltunk, végül a KGMA-val állapodtunk meg - tudtuk meg Makay Mátyástól, az oldal létrehozójától. A jelenlegi gazdasági környezet nem feltétlenül kedvez a kezdő vállalkozások finanszírozásának, így a mostani befektetés különösen fontos a kft.-nek. A tőkeerős partner megjelenése segítheti a következő nagy célt, a nemzetközi tőkebevonást. A TerminArtors és az alapítvány célkitűzése összecseng: mindketten a fiatalokhoz szeretnénk közelebb hozni a kultúrát - mondta Fertőszögi Péter, a KGMA kuratóriumi elnöke.
