A kormányzat a szakmai szervezetek javaslatát elfogadva az egészségügyi intézmények finanszírozását az év utolsó három hónapjában az eddigi teljesítményalapú helyett fix juttatásokkal oldaná meg (Napi, 2009. szeptember 4.). Az úgynevezett (utoljára a kilencvenes években alkalmazott) bázisfinanszírozással kapcsolatban elkészített tervezet ellen azonban öt - egymással korábban nem egy pontban élesen szemben álló - egészségügyi szervezet szokatlanul éles hangnemben tiltakozott. Közösen kiadott állásfoglalásukban a kormányzati elképzelést elfogadhatatlannak és végrehajthatatlannak minősítették. Azt kifogásolják, hogy az intézményekkel kötött kétoldalú szerződéseket most egyszerűen egy rendelettel akarják megváltoztatni.
Az intézmények októbertől már csak a korábbi finanszírozás 76 százalékára (az áprilisig havonta folyósított 44 milliárd forinttal szemben 33,6 milliárd jutna) számíthatnának, miközben például a járóbeteg-ellátásban a kiadások mintegy 80 százalékára rúg a bérköltség. Az ágazatban eszerint mintegy tízezer fő elbocsátására lenne szükség. Ekkora leépítés költsége pedig (a kieső adó- és járulékbevételeket, valamint a folyósítandó munkanélküli-segélyt is figyelembe véve) a nemzetgazdaságnak akár 25 milliárd forintjába kerülhet. Majdnem ugyanennyit kérnek az intézmények.
A követelések teljesítését öt lépésből álló demonstrációsorozattal akarják kikényszeríteni. Kezdetben csak tájékoztatókkal, majd transzparensekkel és jelzésekkel tiltakoznának, a hónap végétől azonban mindenkinek azt javasolják: ne írja alá az új finanszírozási szerződést. Október 7-étől az egészségügyi intézményvezetők éhségsztrájkkal, rá egy hétre pedig ellátási korlátozásokkal próbálják jobb belátásra bírni a szaktárcát. Utóbbi azt jelenti, a sürgős eseteket ellátják, de a várólisták akár a jelenlegi kétszeresére is nőhetnek. Ezzel párhuzamosan az intézmények az Egészségbiztosítási Felügyelettel sem működnek együtt.
