BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Karcsúsodnak a bankok

2009. szeptember 10. csütörtök, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Júliusban folytatódott a bankok mérlegfőösszegének lemorzsolódása - derül ki a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) által közzétett adatokból. A májusinál így már csaknem négy százalékkal lettek karcsúbbak a hitelintézetek. Ez persze nem feltétlenül kedvezőtlen jelenség, hiszen a számokat jelentősen alakította az erősödő forint. Erre utal az is, hogy a devizaeszközöknél a csökkenés ebben az időszakban megközelítette a 8,5 százalékot. A háztartási hitelek állománya eközben 4,4 százalékkal mérséklődött. A mérlegfőösszeg a devizában sokkal kisebb kitettséggel rendelkező takarékszövetkezeteknél is csökkent, ám itt ez csekélyebb mértékű (2,7 százalékos) volt.
Az év hetedik hónapjában az első félévi adatokhoz képest érdemes kiemelni, hogy a takarékok ismét saját hagyományos porondjukon, a lakossági betétgyűjtésben vesztettek teret. Míg ugyanis a kereskedelmi bankok devizában és forintban is némiképp növelni tudták lakossági betétállományukat, a takarékoknál mindkét téren, ha csekély mértékben is, de csökkent az állomány. A háztartási hiteleknél szintén hasonló a helyzet. Itt azonban a kereskedelmi bankok jóval nagyobb, 128 milliárd forint feletti mínuszt hoztak össze egyetlen hónap alatt. Figyelemre méltó azonban, hogy a forintalapú kölcsönöknél az állomány ugyanekkor nőtt, amit a takarékok nem mondhatnak el magukról.

B. Judit Varga
B. Judit Varga

Ez is érdekelhet