Tavaly a bankok mérlegfőösszeg szerinti rangsora a tucatnyi legnagyobb szereplőnél csak egyetlen helyen változott, ez azonban a felsőházban történt. Mint a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) által közzétett, a felügyelt intézmények adatait tartalmazó 2008. évi aranykönyvből kiderült, a CIB Banknak az MKB-t megelőzve sikerült visszakapaszkodnia a harmadik helyre. A CIB-et innen 2007-ben - ezek szerint átmenetileg - taszította le az MKB. Lényeges változásnak tűnik, hogy a mezőny eközben széthúzódott. Az OTP még mindig toronymagasan a legnagyobb hazai bank, de előnye arányaiban valamelyest lemorzsolódott, az őt követők között viszont a nagyság tekintetében nőtt a különbség. A CIB-et tavalyelőtt még nem egészen 22 milliárd forinttal múlta felül az MKB, előbbi bank előnye azonban a mérlegfőösszeg terén 2008-ra 352 milliárd forint fölé emelkedett. A koncentráció közben nőtt, a hat legnagyobb bank piacrészesedése több mint két százalékponttal, 66 százalék közelébe hízott.
Profit szempontjából azonban a válság sokkal jelentősebb átrendeződéshez vezetett. A CIB adózott eredménye alapján a hatodikról a második helyre ugrott. Az ezt a pozíciót korábban elfoglaló K&H viszont egyenesen a hetedikre esett. A legnagyobb vesztes azonban az MKB, amely a jövedelmezőség alapján elfoglalt ötödik helyről zuhant tavaly a 28.-ra. Az eddig megismert idei első félévi gyorsjelentések arra utalnak, hogy a szektor átalakulása még gyorsulhatott is. Pontos képet azonban a már közzétett adatok alapján sem alkothatunk, hiszen az adatokat nemcsak a számviteli szabályok (nemzetközi, illetve magyar szerinti közlés), hanem a konszolidáció miatt sem minden esetben lehet összehasonlítani.
