Az első, eredménytelenül zárult közbeszerzési eljárás után az Országgyűlés Hivatala (OH) új felhívást tett közzé irodaszerek és írószerek szállítására nettó 30 millió forint keretösszegben. Az előző pályázaton összesen hat részteljesítésre vártunk ajánlatokat, azonban ezekre vagy nem érkezett ajánlat, vagy a pályázók hiányosan nyújtották be az ajánlattételhez szükséges igazolásaikat, így új tendert kellett hirdetnünk - mondta lapunknak Bakos Emil gazdasági főigazgató. Az OH irodaszerek (egyebek mellett hegyezők, tűzőgépek, bélyegzők, fóliák, iratsínek, zsebszámológépek, dossziék), irodai papírok (50 csomag színes fénymásoló papír, telefonregiszterek, szabadság-nyilvántartók, jegyzettömbök), írószerek (tollak, ceruzák, szövegkiemelők), 3-3 ezer ív nyomott és nyomatlan levélpapír, mintegy 780 ezer boríték, 40 ezer egyedi gyártású, a képviselői futárpostához használt talpas boríték, valamint 137 doboz leporelló szállítására keres vállalkozókat. A nyertesekkel legfeljebb kétéves keretszerződést kötnek. Az ajánlatokat szeptember 22-ig lehet az OH-nak benyújtani, amely október 5-ére tervezi az eredményhirdetést. Az ezt megelőző két keretszerződést a szintén pályázaton kiválasztott I-Com Kft.-vel kötötték, az elmúlt két évben 54,6 millió, míg 2005 márciusa és 2007 szeptembere között 23,5 millió forint értékben - derül ki a hivatal honlapjáról.
Nemcsak az irodaszer, hanem a másolópapír szállítására szóló szerződései is kifutottak az OH-nak. A hivatal augusztus közepén írta ki a 40 ezer csomag A4-es és 500 csomag A3 méretű másolópapír beszerzésére szóló pályázatát. A szeptember 4-ei határidőig öt ajánlat érkezett az OH-hoz, közülük várhatóan szeptember 17-ig választanak nyertest. A pályázóknak az elmúlt három évben teljesíteni kellett legalább nettó 20 millió forint összértékű fénymásolópapír-szállítást. Az új keretszerződés két évre szól. Az OH 2004 óta több, 10-50 millió forint értékű papírszerződést kötött, ezek nyertesei az ÁBP Ápisz-BudaPiért Zrt. és az Irodavilág Kft. voltak. A hivatal egyszerre nagy mennyiségben vásárol, ezért jelentős kedvezményeket tud elérni, még a központosított közbeszerzés keretében leszerződött cégeknél is - mondta a főigazgató. (A központi költségvetési szerveket évek óta az ÁBP Ápisz-BudaPiért látja el papírral, azonban jelenleg nincs hatályos keretszerződés a cég és a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság között, így az OH is külön eljárás keretében állapodott meg a céggel - például 2008 november-decemberben xeroxpapír szállítására, 9,5 millió forint értékben.)
A hivatal papírfelhasználása egyébként jelentősen, mintegy harmadára esett vissza 2003 óta, amikor bevezettük a képviselők, munkatársaik és az OH dolgozói számára a hivatali laptopokat, akik ma már inkább az elektronikus futárpostát használják - tette hozzá Bakos Emil. A korábbi, évi 30 millió lapról mára 10 millióra csökkent a papírfelhasználás, és ezzel arányosan csökkent a fénymásolás is.
