Semjén Zsolt, Kalocsa, valamint Zsigó Róbert, Baja országgyűlési képviselője a szemétszállítási díjak megállapításával kapcsolatban törvénymódosítási javaslatot nyújtanak be a parlamenthez - tudósított a hirösindex.hu. Alkotmányos problémának tartják ugyanis, hogy az önkormányzatok és a hulladékszállító cégek között kötött megállapodás kötelező érvényű legyen a településen lakó állampolgárokra is. Semjén szerint jogi abszurditás, hogy a hulladékszállító cég, ha valaki nem fizet, mert nem keletkezik hulladéka, szerződésszegéssel fenyegessen, miközben a személyek és a vállalkozás semmilyen szerződést nem kötöttek.
Mindkét térségben a Felső-bácskai Hulladékgazdálkodási Kft. szállítja el a lakossági hulladékot, a képviselőkhöz pedig az alkalmazott díjtételek miatt érkezett több panasz is. A cég és a politikusok tegnapi egyeztetése után Semjén kijelentette: a tárgyalások eredményeképpen a kistelepüléseken azoknak a lakosoknak, akiknél nem keletkezik zöld hulladék (azt felhasználják a kerten belül) és az életviteli körülményeiből következően nem tesznek ki hétről hétre 70 liternyi háztartási szemetet, a jövőben alacsonyabb díjat kell fizetniük. Mindez azonban nem érvényesül automatikusan. A 170 ezer lakos néhány százalékánál a település jegyzője dönthet a méltányosságról. Kérdés, hogy a példa mennyire lesz ragadós az országban. Hasonló panaszok ugyanis minden olyan településen akadnak, ahol nem egyedi megállapodás (szállítási gyakoriság és mennyiség) szerint, hanem valamilyen minimumot megállapítva fizetnek a lakosok a szemétszállításért.
