BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Felkészültek az új érmére az automaták

2009. július 6. hétfő, 23:00

Heteken belül minden ital- és áruautomata elfogadja az új, 200 forintos érmét, mert az üzemeltetők szembesülnek veszteségeikkel, melyeket az elmaradt vásárlások okoznak - mondta a Napinak Szöllősi Balázs, a Magyar Ital- és Áruautomata Szövetség (MIÁSZ) elnöke. Hozzátette: az üzemeltetők fokozatosan állítják át a gépeket, ez kinek-kinek a belátására és kereskedelmi érzékére van bízva. A MIÁSZ már tavaly decemberben megkapta a 200 forintos mintaérméket a jegybanktól, amelyeket kiosztott a tagjai között, hogy azok már a bevezetés előtt beprogramozhassák az új érmét gépeikbe. Kis nehézséget okoz azonban, hogy a mintaként kapott vadonatúj érmék nem ugyanúgy viselkednek az automatában, mint a használtak. A gépek ugyanis nemcsak súly és méret alapján osztályozzák a bedobott pénzt, hanem fémösszetétel és mágnesesség szerint is. Márpedig a 200 forintos - annak következtében, hogy két eltérő fémből áll - más-más mágneses hatást mutat amikor új, illetve akkor, ha már szennyeződés került rá. Ezért azoknak, akik előre dolgoztak, még finomítaniuk kell a beállításokon - tudtuk meg.
Az országban lévő mintegy 30-35 ezer "vending" automata (ital- és áruautomata) átállítása körülbelül negyedmilliárd forintba kerül az iparágnak. Szintén több tíz milliós költség a forgalomból kivont papír kétszázasok kitiltása a papírpénzt is elfogadó automatákból. "Mindezt néhány évvel az euró bevezetését megelőzően kell kifizetnünk, amikor is majd az egész beruházást dobhatjuk a kukába és kezdhetjük elölről az egészet. Mivel az elmúlt években már sokadik alkalommal változott meg valamely pénzérme vagy bankjegy (így például fémszál került az 1000 forintos bankjegybe, kivonták az egy- és kétforintos pénzérméket), az átállítási költségekkel sem először kell megbirkóznunk" - jegyezte meg az elnök.
Információink szerint a budapesti parkolási cégek is átállították jegykiadó automatáikat az új érmék fogadására. A Fővárosi Közterületi Parkolási Társulásnál (FKPT) zavartalanul megtörtént az átállás - mondta Tóth József igazgató. Az V. kerületi üzemeltető az MNB-től még az év elején átvett mintaveretek felhasználásával valamennyi jegykiadó automatáját a bevételt számláló érmeszámláló-zsákoló berendezésekkel együtt átállította június 15-éig. Egy automata átállítása hozzávetőleg 9000 forintba került, ami a cég 285 gépére számolva több mint 2,5 millió forint kiadást jelentett. A BKV Zrt. jegyárusító automatái közül is valamennyi elfogadja már az új érmét, az átalakítási munkálatok közel 800 ezer forintot tettek ki - tájékoztatott a közlekedési társaság.

Molnár Annamária
Molnár Annamária

Ez is érdekelhet