A csődtörvény változása nyomán ugyan öt évre eltilthatók lesznek azok a cégvezetők, akik a felszámolási eljárás során nem fizetik ki hitelezőiket, de ez csak egy külön, az akár több tíz millió forintot bukó hitelező által kezdeményezett perben jogerősen elmarasztalt cégvezetőkre alkalmazható - mondta lapunknak Csorbai Hajnalka, a céginformációs rendszert üzemeltető Opten Kft. stratégiai igazgatója. A gazdasági pereket ismerve ezek elhúzódó eljárások lennének, időközben pedig maga a hitelező is fizetésképtelenné válhat. (A törvény szerint ezentúl a vagyonkimentő és a hitelezők kielégítését meghiúsító cégvezetők felelősségének megállapítására a felszámoló úgynevezett megállapítási, illetve ő és a hitelezők a követelések megfizetésére marasztalási pereket indíthatnak, amelyekben vagyoni biztosíték is kérhető. A bíróság által megállapított biztosíték teljesítéséért pedig már a cég többségi befolyással bíró tagjának is felelnie kell kezesként.) A vezetői felelősségre vonatkozóan korábban is lehetett volna pert kezdeményezni, azonban ilyen eljárás eddig még nem indult.
Az Opten felszámolási listáját vezető Erdélyi Józsefhez mintegy kétszáz vállalkozás köthető, ezek felét már felszámolták. A cégek sorsát beszédes nevük - Agyő, Finitó vagy Lúzer Kft. - is kifejezi. Erdélyi 2008 óta Sokasara kezdetű cégnévvel is alapít, pontosabban átvesz már működő cégeket. Az online elérhető cégbírósági adatok szerint jelenleg 52 cég van Sokasara néven bejelentve, közülük 43 áll felszámolási eljárás alatt. (Többük nevében a Sokasara mellett a "válságban lévő", illetve "megszűnő" kifejezések is szerepelnek.) A tatabányai, Komáromi úti székhellyel bejelentett, főtevékenységként "üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadással" foglalkozó cégek korábban más névvel, székhellyel, tevékenységi körrel és tulajdonosokkal bírtak. A cégadatok szerint a névváltoztatást követő egy éven belül el is indul a felszámolási eljárásuk. A bíróság például a közelmúltban rendelte el a Sokasara Capricornus Válságban Lévő Kft. és a Sokasara Sárkány Válságban Lévő Kft. felszámolását. Az előbbi 2006-2008 között székesfehérvári székhelyen, Sprint Ép-Szer Kft. néven építőipari tevékenységet végzett, és egy székesfehérvári és egy győrladaméri magánszemély tulajdonában volt. Vele szemben az APEH 2007-ben végrehajtást kezdeményezett. A Sokasara Sárkány 2008 júliusáig győri székhellyel, A.N.T. System Kft. néven "egyéb fogyasztási cikk nagykereskedelemmel" foglalkozott, tulajdonosa egy győri és egy abdai magánszemély volt.
