BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Hétmillió forint rászoruló gyerekeknek

2008. december 17. szerda, 23:11

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Citibanknál úgy döntöttek, hogy szakítanak az év végi ügyfél-ajándékozás hagyományával (ilyen lépésre egyébként már évek óta több banknál is van példa), és az idén erre szánt összeget a rászoruló gyerekek karácsonyi megajándékozására fordítják. A Citibank által előzetesen kiválasztott három, gyermekekkel foglalkozó alapítvány között, melyeken keresztül a gyerekek megajándékozása történik, az ügyfelek szavazatai arányában osztották szét a rendelkezésre álló pénzalapot. Batara Sianturi, a Citibank Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, nagyon büszkék arra, hogy a MasterCard idén először meghirdetett, társadalmi felelősségvállalásért járó díját a Citibanknak ítélte. Mint hozzátette, ennek szellemében nem is tehettek mást, mint hogy e program elindításával is megfeleljenek ennek a tiszteletre méltó díjnak.
A három kiválasztott alapítvány közül az Útkereső Alapítvány a Gyermekekért 3,5 millió forint, az ÁGOTA Alapítvány 2 millió forint, a Sláger Angyal Alapítvány 1,5 millió forint adományban részesült. Az idén a hitelintézet tájékoztatása szerint rajtuk keresztül járult hozzá a Citibank ahhoz, hogy a nehéz sorsú gyermekek is megélhessék a karácsony varázsának örömét.

B. Judit Varga
B. Judit Varga

Ez is érdekelhet