Elmaradhat a BKV buszos szakszervezetei által csütörtökre meghirdetett, üzemkezdéstől délután egy óráig tartó félnapos munkabeszüntetés, annak ellenére, hogy nem született megállapodás a tegnapi egyeztetés alkalmával, s az elégséges szolgáltatásról sem sikerült egyezségre jutni. A Hírszerző internetes hírportál értesülései szerint ugyanis a kormány - a fővárossal karöltve - ma bejelenti, hogy az állam 10 milliárd forinttal még idén kiegészíti a BKV költségvetését. Nemes Gábor, a sztrájkbizottság vezetője a Napinak kedd este úgy nyilatkozott, a kormány részéről egyelőre nem kaptak ilyen ajánlatot, így továbbra is valószínű, hogy megtartják a sztrájkot. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök korábban további 30 milliárd forintot ígért, ennek feltétele a HÉV tulajdoni jogának megosztása lesz a főváros tulajdonában lévő BKV és valamely állami tulajdonban lévő vállalat között. A MÁV mellett a Hírszerző értesülései szerint a Volánbusz is tulajdonrészt szerezhet. A részleteket a Pénzügyminisztérium, a közlekedési tárca és a főváros dolgozza majd ki.
