A bejelentett hazai vállalati fúziók, felvásárlások és jelentős tulajdonszerzést eredményező tranzakciók összesített értéke éves szinten hét- és tízmilliárd dollár közé tehető. A tranzakciók több mint háromnegyede olyan területeken történt, ahol vélhetően versenytilalmi megállapodás is köttethetett a felek között - állapítja meg a Nógrádi Ügyvédi Iroda a közelmúlt hazai jogi gyakorlatának áttekintése alapján. A jogászok szerint a vállalatértékesítések során megkötött versenytilalmi megállapodások sorozatos megszegése évente akár hétmilliárd dollárnyi értékű, hazai vállalatokat érintő tranzakcióhoz kapcsolódóan jelenthet kockázatot.
Tapasztalataink szerint növekszik a versenytilalmi kikötések, ezzel együtt az ezek megsértéséből származó jogviták száma, a sértettek azonban ritkán fordulnak bírósághoz, mert a joggyakorlat a jelenség újdonsága miatt kiszámíthatatlan, az ügyekkel járó nyilvánosság pedig üzleti érdekeket sérthet - állítja Nógrádi Péter.
Versenytilalmi megállapodást a felvásárlások és összefonódások esetén kötnek egymással a vállalkozások, aminek során lemondanak egymás javára bizonyos piaci lehetőségekről. Ezek a megállapodások sokszor szerepelnek olyan cégeladásoknál, ahol a vevő nem szeretné, hogy akitől megvette a jól prosperáló, értékes céget, másnap új néven és arculattal új vállalkozást alapítson, és a régi, jól működő cégnek újdonsült versenytársa legyen.
A szakember úgy látja, hogy a világméretű gazdasági válság hatására a vállalati tranzakciók száma növekedni fog, ahogy a piaci szereplők felvásárolják egymást vagy egy fúzió keretében összeállnak, hogy együtt erősebb pozícióban vészeljék át a piaci turbulenciákat. Tehát több olyan üzleti tranzakcióra lehet a közeljövőben számítani, aminek során a pénzügyi befektető versenykorlátozást kér a korábbi tulajdonostól. Mindeközben - tette hozzá Nógrádi - folyamatosan tapasztalható az üzleti morál romlása is, márpedig a versenytilalmi megállapodások addig működnek, amíg a felek komolyan veszik őket.
