Az agrártárca egy meglehetősen kemény törvény benyújtásának kilátásába helyezésével próbál nyomást gyakorolni a kereskedőkre, hogy fogadják el azt a megállapodást, amely a magyar áruk arányát 80 százalék felett tartaná az áruházak kínálatában. Erre január 15-éig lenne a láncoknak lehetőségük. Különben jön a törvény, amelynek tervezetében újra megjelenik az élelmiszereknél már egyébként is szabályozott beszerzési ár alatti értékesítés fogalma, a különböző polcpénzek beszállítóktól való beszedésének tilalma, a fizetési határidők egyébként már szabályozott szigorítása, illetve a késedelmi kamat (vagy kötbér) tiltása abban az esetben, ha a beszállító nem teljesít valamilyen feltételt, amit a kereskedő a beszállítói szerződés záradékában kikötött. Mindez a kisebb beszállítókat hozná nehéz helyzetbe. A szűkülő piac miatt alighanem másutt is felmerülnek ilyen ötletek. Az olaszok például eredetigazolással látnák el a termékeket.
