Lapunk számításai szerint az idén a világ nagybankjainál 150 ezer állás szűnhet meg. Magyarországon eddig az OTP-csoportnál volt leépítés, a CIB pedig két fiókot zárt be (viszont újat is nyitott). Gyanítható azonban, hogy mindez még csak a kezdet. Az egyik bankszakember szerint a csökkenő bevételek miatt a jövedelmezőség fenntartása érdekében alighanem az egész hazai bankrendszer arra kényszerül, hogy csökkentse anyagi és személyi jellegű költségeit. Ahogyan az egyik érintett fogalmazott, a bankok okozói, de egyben fokozói is a válságnak. A Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgató-helyettese elmondta: információik szerint a térségben a leépítések jelentős része átmenetinek tekinthető, ha a banki finanszírozás helyreáll, a dolgozók zömét visszaveszik. Tény azonban, ahogy telnek a napok, úgy szaporodnak az elbocsátásokról szóló bejelentések.
