Csak a vasfüggöny idején, a SZOT-beutalók fénykorában volt példa arra, hogy a nyári főszezon vendégeinek közel hetven százaléka a határokon belülről érkezett a Balatonhoz - derül ki a legfrissebb előzetes szezonértékelő adatokból. A három érintett megye - Veszprém, Zala és Somogy - kereskedelmi és iparkamaráinak összesített gyorsjelentése szerint az idén augusztus végéig közel tizenöt százalékkal több hazai vendég érkezett a tóhoz, mint az elmúlt évben. A szakemberek a legnagyobb eredménynek azt tartják, hogy nem tört meg a tavalyi lendület, a Balaton népszerűsége - elsősorban a belföldi turisták körében - állandósulni látszik. Ugyanakkor a jelentés rámutat, a még mindig kevés nívós szálláshely, a közlekedési infrastruktúra hiányosságai, valamint a változó színvonalú szolgáltatások miatt kifejezetten a magas minőségű kiszolgálást kereső külföldi vendég változatlanul csekély számban érkezik. Ezt látszik igazolni az is, hogy az átlagos napi költés nem éri el a 10 ezer forintot, ráadásul - bár végleges adatok e tekintetben sem állnak még rendelkezésre - ez az összeg az idén az előző évihez képest néhány száz forinttal még csökkent is. Külföldről - különösen Németországból - elsősorban az erős forint és a magas benzinárak miatt érkezett kevesebb vendég, ugyanakkor megjelent a nosztalgiaturizmus.
Ez új jelenség a Balatonnál - tudtuk meg Szlávecz Mónikától, a déli és az északi parton egyaránt szálláshely-értékesítéssel foglalkozó, illetve több vendégházat működtető Mediterrán-Balaton Utazásszervező Kft. kereskedelmi vezetőjétől. Egykori NDK-s fiatalok keresik és fizetik meg azokat az immár sokszor lepusztult házakat, ahol szép és emlékezetes napokat töltöttek, de egyre több hazai - elsősorban 50-es, 60-as éveiben járó - vendég is keresi azokat a helyeket, ahol az első önálló balatoni nyarát töltötte. Szlávecz elmondta, társaságuknál legmerészebb álmaikban sem gondolták, hogy forgalmuk a tavalyihoz képest is mintegy 15 százalékkal képes nőni. Az árbevétel terén azonban már nem ennyire kedvező a helyzet. Igaz, hogy a hazai vendégek közül is egyre többen keresik és fizetik meg a nívós szolgáltatásokat, ám az idén szembeötlően növekedett a legolcsóbb szálláshelyeket keresők száma. Jócskán volt igény a 3500-4000 forintos, a házi néni felügyeletével, csupán közös fürdőszoba- és vécéhasználatot kínáló szobákra is. A kereskedelmi vezető hozzátette, egyre rövidebb a tartózkodási idő még a magasabb kategóriába tartozó szálláshelyek esetében is. A napokban elkészült, öt évre visszatekintő statisztikájuk szerint míg 2003-ban a főszezonban alig foglalt valaki hat éjszakánál kevesebb időre szállást, ma már három éjszaka alatti az átlag.
A forgalmi volumen és az átlagos fogyasztási érték ellentmondásos alakulását hangsúlyozták az idei főszezonról általunk megkérdezett büfések és vendéglősök is. Ruczek László, a déli part több strandján is pecsenye- és lángossütőket üzemeltető Kék Hullám Kft. tulajdonosa elmondta, a forgalomra nem lehet panaszuk, ráadásul a gyakori ellenőrzések módszere és stílusa csiszolódott, sőt a büntetési tételek is csökkentek. Az egekbe szökő működési költségek azonban - különösen ha van két hét rossz idő - felemésztik a hasznot. Tovább növeli a gondokat, hogy még a strandbüféknél is "kettészakadt" a közönség. Sokak igényeit ezeken a helyeken is csak újabb jelentős fejlesztésekkel lehet kielégíteni, de az sem ritkaság, hogy két lángost eszik a négytagú család. Ruczek hozzátette, azon nem csodálkozik senki, hogy a közönség jó része a közeli boltokban veszi a kétliteres üdítőt, de olyat idén látott először, hogy a család egy ibrikből, felváltva eszi a fagylaltot.
