BUX 139963.73 0,63 %
OTP 45900 0,83 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Készülőben a badacsonyi kompjárat

2008. szeptember 9. kedd, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási (BH) Zrt. vezérigazgatója lapunknak nyilatkozva elmondta: elsősorban a két hűvös és csapadékos hét miatt nem sikerült a tavalyi rekordforgalmat minden téren felülmúlniuk. A társaság által üzemeltetett személyhajók forgalma még a kiemelkedő 2007-es évhez képest is nőtt, a kompoké viszont néhány tized százalékkal csökkent. A BH szállodájában és két kempingjében a tavalyihoz hasonló számban pihentek. Még a legoptimistább előzetes várakozásokat is megdöntötte viszont a vitorláskikötők forgalma. Ez ugyanis az elmúlt évhez képest is megduplázódott. A vezérigazgató szerint mindez annak köszönhető, hogy most érnek be az elmúlt évek fejlesztéseinek eredményei. Immár - tette hozzá - senkinek sem lehet kétsége afelől, hogy ezt a programot folytatni kell. A társaság többek között újabb vitorláskikötők építését tervezi, de elkezdődött a második (Fonyód és Badacsony között közlekedő) kompjárat megvalósításának előkészítése is.

Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet