A diák, student és egyéb elnevezésű számlakonstrukciók esetében többnyire egyáltalán nincs vagy igen alacsony a havi díj. A szülők ezért először döbbenten állhatnak a kivonatok fölött: hogyan tudott gyermekük mégis viszonylag vaskos banki költségre szert tenni. A dolog nyitja általában a készpénzfelvétel. Az iskolások ugyanis sokszor kis összegekért keresik fel a bankjegykiadó automatákat (atm), ezt pedig - tisztelet a kivételnek - kevéssé veszik figyelembe a pénzintézetek. Az OTP Banknál a fiatalok, ha nem elég figyelmesek (ami esetükben cseppet sem meglepő), akár 500 forintot is fizethetnek alkalmanként. A legnagyobb magyar bank ennyit számít fel minden idegen atm használatáért (szerencsére a kisebbeknek szóló start kártyák csak a saját hálózatban használhatóak).
A Budapest Banknál (BB) alkalmanként minimum 200 forintba kerül, hogy a diák hozzájusson valamennyi pénzhez. A UniCredit 350 forintot plusz 3 ezreléket, a CIB 250, az MKB 300 forintot számít fel az idegen atm használatáért. Az Ersténél ugyanez a díj 300 forint plusz az elképesztően magasnak számító 11 ezrelék (tény persze, hogy kisebb összegeknél a forgalomarányos díj nem igazán számít).
A mobilbank - enélkül pedig magára valamit adó gyerek nem létezhet - szintén tartogathat meglepetéseket. Ennek ugyanis havi előfizetési díja is lehet, és akad bank, ahol az egyes sms-ek is pénzbe kerülnek. Ez többnyire darabonként 10 forint lehet, de az üzenet fajtájától függően ennek négyszeresére is felugorhat a díja. A plasztik fajtájára is oda kell figyelni, míg ugyanis a csak elektronikus környezetben használható kártyák szinte mindig ingyenesek (legalábbis - és erre szintén érdemes figyelni - az első évben), a dombornyomottak éves díja súlyos ezreket tesz ki.
Mindezt persze tekinthetjük az életre nevelésnek is: nem árt, ha a gyerek hamar szembesül azzal, hogy pénzügyeire nem árt vigyáznia. Tény ugyanakkor, hogy például a saját atm-ek többnyire elviselhető összegért vehetők igénybe, akár díjmentes netes átutalás is lehetséges, a konstrukciók palettája pedig igencsak színes. A saját jövedelem nélküli korosztály önmagában nem ösztönzi túlzottan a bankokat pénztáraik megnyitására, de a diákhitel más kategóriába tartozik. Szinte minden pénzintézet igyekszik valamilyen csábítást bevetni a diákhitelesekért, hiszen ők azután évtizedekig biztos ügyfelet jelenthetnek. Hogy csak néhányat emeljünk ki: az OTP saját online-platformot tart fenn a fiataloknak, az MKB kedvezmények tömkelegét kínálja, az Erste jelenleg pen drive-val, a CIB pedig 3 ezer forintos kártyafeltöltési ajándékkal kedveskedik a nála frissen számlát nyitóknak. A plasztik pedig nem egy helyen akár ingyen személyre szabható. A számlákhoz kapcsolódó díjak ráadásul - nyilvánvalóan a bankok között a fiatalokért folytatott egyre élesebb versenynek köszönhetően - az utóbbi években határozottan csökkentek.
