Többévi huzavona után végleges döntés született a siófoki székhelyű Balatoni Halászati (BH) Zrt. átalakításáról - tudta meg lapunk. A társaság rendkívüli közgyűlése után bejelentették: a cég januártól holdingként működik tovább. A BH jelenleg összesen 1600 hektár, elsősorban Somogyban található tógazdaságának három üzemegységéből még az idén önálló gazdasági társaságokat szerveznek. A tavakat nem apportálják az új kft.-kbe, azokat a cégek a BH-tól visszabérlik. A meglévő eszközöket apportként viszik be a társaságokba, a tavakban lévő halat pedig meg kell vásárolniuk. Ugyancsak önálló céget szerveznek a BH halfeldolgozó üzeméből és ide tartozik majd a kereskedelem is. Az ingatlanokat és az eszközöket apportálják, a készleteket pedig az új társaság megveszi.
Döntés született arról is, hogy az új cégekbe maximum 75 százalék mínusz egy szavazat erejéig tőkét vonnak be. Kikötés, hogy az állam, illetve a közelmúltban társtulajdonossá vált Balatoni Fejlesztési Tanács üzletrészcsomagja nem csökkenhet 25 százalék plusz 1 szavazat alá. (A BFT nemrég 200 millió forint értékű részvénycsomagot kapott a BH-ból vagyonkezelésre.)
A közgyűlés arról is határozott, hogy a szervezeti átalakítással párhuzamosan a BH-nál 15 százalékos létszámleépítésre van szükség. A rendkívüli közgyűlés napirendjén szerepelt a társaság igazgatóságának és felügyelőbizottságának kibővítése is. (A két testületben szerepet kapott a BFT, a Magyar Országos Horgász Szövetség [Mohosz] a Limnológia Kutatóintézet, a Balatoni Nemzeti Park, valamint a Balaton-parti Önkormányzatok Szövetsége is.)
A BH az ezredfordulót követő években - elsősorban a társaság helyének és szerepének kuszasága, valamint egy sor hibás döntés miatt - kritikus pénzügyi helyzetbe került. Források híján többek között nem tudták fejleszteni halfeldolgozó üzemüket. A társaság ebben az időszakban több száz millió forintos veszteséget halmozott fel. Egy 2004-ben kezdődött reorganizációs program eredményeként (ennek keretében többek között megváltak felesleges ingatlanjaik egy részétől, tavakat adtak bérbe és csökkentették a létszámot, illetve a Balatonon előtérbe került a horgászturizmus is) a cég gazdasági mutatói javultak, ám lassan mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy áttörést csak a BH teljes szervezeti és működési struktúrájának átalakításával lehet elérni.
