A megnövelt ellenőri állomány ellenére is a napi 4 milliós utasforgalom mintegy 20-30 százalékát teszik ki a jegy nélkül utazók. Az ellenőrök nagyjából 1500-1700 fővel szemben kezdeményeznek pótdíjazási eljárást egy nap. A közlekedési morál hiányosságaira utal az a tény is, hogy csak elhanyagolható töredékük, körülbelül 120-180 utas fizeti ki helyben a kiszabott díjat. A befizetésekből származó bevétel naponta 5 és 10 millió forint között mozog, ám ennek ellenére az elmúlt öt évben összesen mintegy 30 milliárdos követelésállomány halmozódott fel. A BKV Zrt. ügyfélszolgálatán havonta mintegy 3300-an mutatják be bérletüket, míg az ellenőrök munkájával kapcsolatban 7300 észrevétel érkezik - a kimutatások szerint az ellenőri magatartást bíráló panaszok 92 százalékát maguk a bliccelők teszik, ezek döntő többsége teljesen alaptalan.
Egy ellenőr munkába állítása megközelítőleg 70 ezer forint költséget jelent a BKV Zrt. számára, amely összeg tartalmazza a tanfolyam, a munkaruha, az oktatók bérezését is. Az állományi fluktuáció évente alig 2-3 százalékos, amit részben indokol, hogy az ellenőri munkakör alacsonyabb iskolázottsággal és nyelvtudás nélkül is betölthető, valamint az életkor sem befolyásolja a munkavégzést, így társadalmi megítélése ellenére vonzó a munkaerőpiac kevésbé versenyképes munkavállalói számára.
