A brüsszeli döntéshozatalt szerették volna felgyorsítani az uniós finanszírozásban megvalósuló projektekben érintett szervezetek vezetői tegnap, amikor uniós képviselőkkel ismertették Bécsben azt a három autópálya-fejlesztési elképzelést, amelynek kapcsán - a jelen állások szerint - mintegy 130 milliárd forintos támogatásra számít Magyarország. Ez az összeg azonban még csak egy irányszám - hangsúlyozták lapunknak a résztvevők. Úgy tudjuk, a kormányzat a nyáron akarja beadni a pályázatot Brüsszelnek, s az év végére már látni lehet, hogy körülbelül mekkora uniós forrás áll majd Magyarország rendelkezésére az említett három projekt számára.
A három beruházás közül az M7-es hiányzó szakasza Balatonkeresztúr és Nagykanizsa között már épül, sőt a végéhez közeledik - itt tehát az eddigi "megelőlegezett" költségeket is fedeznék az uniós pénzből. A 35,5 kilométer hosszú pálya egy 300 méter hosszú völgyhíddal indul és négy autópálya-csomóponttal, illetve egy pihenőhellyel épül ki.
Nemrég hirdette ki a beruházásért felelős Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az M43-as építőit. A Szeged-Makó közötti, 35 kilométer hosszú szakaszon hat különszintű csomópont, egy egyszerű és egy komplex pihenőhely létesül. A pálya átvezet az algyői szénhidrogénmezőn, ahol a három kilométer hosszú szakaszon mintegy 180 közműkeresztezést kell kiváltani. A szakaszon összesen 24 műtárgy és a 661 méter hosszú Tisza-híd épül majd, kiegészítve a híd védelmét ellátó két kilométer hosszú folyóparti védszakasszal. Az M43 autópálya a transzeurópai közlekedési folyosó (TEN-T) része, mely összeköttetést biztosít Nyugat-Európa és a Balkán között. A beruházás azért is sürgető, mert Románia és Bulgária uniós csatlakozásával a jelenlegi 43-as számú főút a kapacitását és állapotát tekintve sem megfelelő: egy új nyomvonalon vezetett, nagy kapacitású út kiépítése vált szükségessé, mely gyors, biztonságos kapcsolatot biztosít a főváros és az országhatárok között. A tervek szerint a beruházás költségének 67 százalékát uniós, 33 százalékát hazai forrásból fedeznénk.
E két sztrádaberuházás mellett az M0 déli szakaszának bővítéséhez is szeretne uniós forrást szerezni Magyarország. Ezen a szakaszon a forgalom a tervezettnél is nagyobb mértékben nőtt, ezért vált időszerűvé a kétszer két sávos pálya egy újabb pályaszakasszal való bővítése. A tervekben egyébként már eredetileg is 2x3 forgalmi sávos autópálya szerepelt, de a pénzügyi lehetőségek gátat szabtak ennek.
