BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Veszélyben az ötórai tea?

2008. január 28. hétfő, 23:59

Két éve nem látott magasságba ugrott a fekete tea árfolyama Kenyában, a világ legnagyobb élvezeticikk-tőzsdéjén. Az Africa Tea Brokers aukciósháznál január harmadik hetében 10 százalékkal emelkedett a tea átlagára. A levelek kereskedelméért felelős kenyai társaság szerint a december végén megtartott általános választásokat követő zavargások miatt egy héttel el kellett halasztani az első aukciót és az utánpótlás is veszélybe került. A tea nyersanyagpiaci árának emelkedését előidéző helyzet akár hatással lehet a magyarországi teagyártókra is, hiszen az afrikai ország a világ legnagyobb feketetea-ellátója, és ha a válság nem rendeződik belátható időn belül, az eddig zavartalan export akadozhat, mennyisége csökkenhet és ez akár a tea drasztikusabb drágulását is előidézheti - tudtuk meg Pálvölgyi Beatrixtól, a Sara Lee Hungary vállalati és márkakommunikációs menedzserétől. A kialakult politikai válság azonban csak az egyik tényező, emellett közbeszól a természet is: az október-novemberi csapadék mennyisége is kevesebb lett, mint számítottak rá, így a december-januári szüret teamennyisége is alacsonyabb a vártnál.
Az egy hónapja tartó zavargássorozat során mintegy 70 ezer afrikai munkás hagyta el a teaültetvényeket, elakasztva ezzel a levelek utánpótlását és veszélyeztetve a termesztést is. A délnyugati országrészben, az összetűzések központjában mintegy 800 ember vesztette életét, és becslések szerint több mint 1 milliárd dollár értékű kár keletkezett a gazdaságban. Ennek ellenére a fekete tea nagykereskedelmi árának kenyai emelkedése a kontinentális piacokat közvetlenül még nem érinti. Az európai teagyártók túlnyomórészt a délkelet-ázsiai piacokon szerzik be a tealeveleket, ott viszont jelenleg csak az időjárás kedvezőtlen alakulása nehezíti az utánpótlást - mondta lapunknak a Demmers Teaházak tulajdonosa. Ám egy a kenyaihoz hasonló nagyságrendű megmozdulássorozat akár egész Európa ellátását is veszélybe sodorhatná, hiszen etnikai ellentétekből ott sincs hiány. Bár mindössze egyetlen Srí Lanka-i ültetvény van az autonómiára törekvő tamilok kezén, a többségi szingalézek irányítása alatt azonban szinte mindenütt tamilok dolgoznak a földeken. Így a gyakran polgárháborússá fokozódó helyzet megakaszthatja a termelést és a globális utánpótlást is. A magát megnevezni nem kívánó Demmers-tulajdonos szerint egy-egy ilyen kimaradást hónapokig érzékel a piac, hiszen a beszállított tea minősége romlik, ára pedig emelkedik.
A Sara Lee Hungary szerint a nyersanyagárak jelenlegi emelkedése a cégcsoport széles termékportfóliójának köszönhetően egyelőre nem befolyásolja a beszerzést és így az árakat sem, hiszen más országokból pótolni tudják a Kenyában esetlegesen kieső volument. Pálvölgyi szerint a cég a közeljövőben a Pickwick márkánál nem tervez áremelést, az alapanyagár növekedését ugyanis nem akarja a fogyasztókra hárítani.

Pápai Csaba
Pápai Csaba

Ez is érdekelhet