Becslések szerint 21 százalék annak az esélye, hogy a következő három évben Magyarországra is elér egy világméretű járványt okozó influenzavírus. A közeledő veszély ellenére továbbra sem ismert, hogy a magyarországi gyógyszerraktárakban mekkora készletek vannak, miközben Nyugat-Európában naprakész információkkal rendelkeznek erről. Ott a lakosság 50 százalékának védelméhez elegendő orvosság van a depókban - mondta Bujdosó László volt országos tiszti főorvos egy egészségügyi konferencián. Lapunk úgy tudja, a raktárkészletekre vonatkozó adatot még 2005-ben minősítették államtitoknak.
Egy madárinfluenza okozta világjárvány Magyarországon is hatalmas károkkal járna. A modellszámítások szerint a pandémia legalább 3-8 ezer közötti halálozást okozna, a szokásosnál 26 ezerrel többen kerülnének kórházba és a háziorvosi vizitek száma hirtelen akár a kétmilliót is elérheti. A gazdasági vonatkozásokkal - csökkenő termelés, kereskedelem és az idegenforgalom megtorpanása - együtt akár 4,5-8 százalékos GDP-csökkenés is bekövetkezhet.
A modellek alapján a járvány a kialakulástól számított 3-6 hónapon belül érné el Magyarországot, három hullámban érkezne, egy-egy fázisában akár 1-1 millió embert is megbetegíthet és csaknem 10-12 hét alatt "menne át" az országon. A szakember rámutatott arra is, hogy a szezonális influenzánál alkalmazott oltóanyagok beadatása némi védelmet nyújt a madárinfluenza ellen is. Egy közeledő járvány során az egyik legfontosabb központi intézkedés az, hogy a lakosság ellátásában részt vevő egészségügyi dolgozók és az ország zavartalan működéséért felelős cégek és intézmények dolgozói az elsők között kaphassanak védőoltást.
