A Gazdasági Versenyhivatal megszüntette a Tesco-Global Zrt. korábban erősen bírált polcszerviz-szolgáltatása ügyében indított eljárást. A versenyhivatal ugyan nem talált a versenytörvénybe ütköző problémát a hipermarketlánc tavaly év elején indított rendszerében és még csak nem is találta gazdasági erőfölényesnek az új helyzetet - miszerint a cég csak meghívásos alapon írt ki erre a szolgáltatásra pályázatot -, de feltételekhez kötötte az eljárás megszüntetését. A hivatal végzése szerint a Tescónak évente pályázatot kell majd kiírnia a polcszerviz-szolgáltatásának lebonyolítására, a kereskedelmi mamutnak ügyelnie kell arra, hogy a pályázónak milyen a szakmai tapasztalata, külön tekintettel kell lennie a szolgáltatásért a beszállítóktól elkért maximális árra, illetve a szolgáltatásból szerzett polcszervizes észrevételeket alkalmaznia kell.
A GVH-vizsgálat megszűnése meglepetés volt, hiszen maga a hivatal indította az eljárást, mert úgy vélte, hogy a tavaly életbe lépett kereskedelmi törvénybe ütközhetett az a módszer, ahogy a Tesco kiszervezte a polcszervizt. Korábban 40-50 cég végezte ezt a szolgáltatást, majd egy zárt pályázaton 6 cégre redukálta a munkát. Ezek közül kellett választania a több ezer beszállítónak. (A polcszerviz végzi a pultok feltöltését, a promóciós termékek kihelyezését és rendezését. Felelősségük az áruház ellátásában is jelentős, illetve a polcszervizcégek komoly piaci információs bázist alakíthatnak ki arról, ki milyen reklámhadjáratba kezd és mekkora mennyiséget értékesít közben. Vagyis az üzletek működésének legalapvetőbb feltételeit biztosítják.) A beszállítók arra panaszkodtak, hogy az amúgy is milliárdos nagyságrendű polcszervizkiadásaikat a hatszereplősre szűkült piac összességében több száz milliós többletkiadással fejelte meg, mert nem is burkoltan a cégek növelték a korábbi tarifákat. A cégek azt is nehezményezték, hogy olyan polcszerviz-szolgáltatóval kell szerződniük, amely a konkurenciának is dolgozik.
