Több mint 135 millió forint bírságot szabott ki az ÁNTSZ a nyári idegenforgalmi ellenőrzések során. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) közleménye szerint 112 millió forint minőségvédelmi bírságot és 20 millió forint helyszíni, illetve szabálysértési bírságot szabtak ki az ellenőrök június 25-e és augusztus 24-e között. A vizsgálatok során 1050 mintát vettek, amelyek közül 86-tal szemben merültek fel kifogások.
Az ellenőrök leggyakrabban lejárt fogyaszthatósági idejű termékekre bukkantak, de több helyen nem tartották be a szakosított tárolás előírásait, vagy hiányoztak a kézmosás, fertőtlenítés tárgyi feltételei. A nagy nyári rendezvények közül a Sziget fesztiválon mind a kereskedelmi, mind a vendéglátó-ipari egységek üzemeltetői a korszerűbb körülmények kialakítására, az előírások betartására törekedtek.
A Balaton-parti strandokon található vendéglátó-ipari egységek 40 százalékánál szabálytalan volt az áruraktározás, a hűtőkapacitás pedig nem volt megfelelő - mutatott rá a tisztifőorvosi hivatal. Megjegyezték azt is, hogy az ÁNTSZ az élelmezési egységekkel kapcsolatos panaszokat is kivizsgálta.
