Egyelőre érdeklődéssel figyeli a magyarországi McDonad's az anyavállalat európai megújulásáról szóló híreket. A nyilvánosságra került tervek még számunkra is újnak számítanak, így egyelőre nem lehet megmondani, hogy a magyar hálózatot ez mennyiben érintheti - mondta lapunknak Simkó László, a cég marketing- és kommunikációs igazgatója. Az sem biztos, hogy a 600 millió eurós büdzséből pénzt kapnak, és ha igen, az mire lesz elég, illetve mire kellene felhasználni. Az európai tervektől függetlenül ugyanis a magyarországi hálózat is folyamatosan dolgozik a márka fejlesztésén annak érdekében, hogy vendégeinek minél komplexebb éttermi élményt kínáljon. Az sem számít újdonságnak, hogy az európai hálózat mindinkább illeszkedjék a lokális piacokhoz, például azzal, hogy nemzeti ételeket vesz át és jelenít meg étlapján. Jelenleg is dolgoznak ezen, ám döntés még nem született - mondta Simkó.
Elemzők szerint a gyorséttermi étkezés virágkorát éli Magyarországon, főleg a fiatalok pénztárcájához igazított árai miatt, de az éttermek népszerűségét az is magyarázhatja, hogy a láncok mind nagyobb figyelmet fordítanak a vendégek üzletben tartására. Míg a kilencvenes évek elején a gyors kiszolgáláson volt a hangsúly, ma már a láncok is szívesen számolnak be arról, hogy évente átlagosan mennyivel növekszik a vendégek által az étteremben eltöltött idő. A "virágkornak" köszönhetően a McDonald's sem adta fel hálózatfejlesztési terveit, holott piaci elsősége vitathatatlan.
