BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Megerősödik a fogyasztóvédelem

2007. augusztus 23. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Eddig 71 terméket tiltott be a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség azért, mert azok az egészségre ártalmasak vagy életveszélyesek voltak. Wittich Tamás, a hatóság vezetője tegnap a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: az APEH-hel és a VPOP-val közösön sűrítik a termékellenőrzéseket, különösen a kínai piacokon. A főigazgató emellett megnyugtatta a lakosságot, hogy az utóbbi napokban nyilvánosságra került termékbetiltások zöme nem érinti a magyar fogyasztókat, ugyanis gyúlékony gyermekpizsamából vagy mérgező játékokból nem valószínű, hogy kereskedelmi útvonalon az országba kerültek volna. A főigazgató beszélt arról is, hogy Magyarország európai uniós tagállamként már korábban bekapcsolódott a közösség árucikkeket figyelő fogyasztóvédő szolgálatába, az úgynevezett Rapex figyelőhálózatba, amely folyamatosan értesíti a magyar hatóságokat a tagországok területén észlelt és lefoglalt veszélyes árucikkekről. A Rapex-rendszer révén 580 olyan riasztás érkezett Magyarországra, amelyben felhívták a magyarországi fogyasztóvédők figyelmét valamely unióban betiltott vagy észlelt veszélyes termékre.
A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséget hamarosan Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággá alakítják át, erről a kormány tegnapelőtt döntött, mikor elfogadta a fogyasztóvédelmi koncepciót. A két nappal ezelőtti hírek arról szóltak, hogy több mint háromszáz alkalmazottal indul majd az új szervezet, ám most csak 26 új szakember érkezik a hatósághoz. Kathy Attila szóvivő lapunknak elmondta: a tervek szerint 2008-ban 150 új embert alkalmaznak, 2010-ig pedig ötszázra bővül a fogyasztóvédők száma.

Hőnyi Gyula
Hőnyi Gyula

Ez is érdekelhet