Tovább egyeztetnek a Co-op Zrt. és a Reál Hungária Zrt. élelmiszerláncok esetleges együttműködéséről. Úgy tudjuk, mindkét fél másként képzeli a partneri viszonyt, de abban egyetértenek, hogy a magyar beszerzési láncoknak kooperálniuk kell, ha hosszabb távon versenyképesek szeretnének maradni a nemzetközi láncokkal szemben. A diszkontosodás ugyanis elsősorban a kis alapterületű üzleteket érinti hátrányosan.
Korábban felröppent a hír, hogy a két cég egybeolvadna, ami nyilvánvalóan az év legnagyobb üzleti dobása lenne, ám ezt viszonylag gyorsan cáfolták a vállalkozások. Egy ilyen fejlemény azért sem valószínű, mert ebben az esetben minden bizonnyal versenyjogi aggályok is felmerülnének. A Co-op Zrt. éves forgalma eléri a 400 milliárd forintot, míg a Reálé a 312 milliárdot. A közös beszerzési társulással roppant erős vállalkozás jönne létre, a rangsort tekintve a két társaság toronymagasan verné az 544 milliárd forint forgalmú Tescót, ráadásul úgy, hogy a két beszerzési társaság élelmiszer- és napifogyasztásicikk-értékesítésből él, míg a Tescónál erős az iparcikkforgalom is. Az élelmiszer-kiskereskedelmi rangsort tekintve a Co-op Hungary Zrt. által működtetett Coop lánc a negyedik, míg a Reál lánc az ötödik.
A két magyar lánc együttműködésről szóló tárgyalássorozatának kiváltó oka egyértelműen a diszkontosodás volt, hiszen az általuk tömörített kis magyar élelmiszerüzletek átvészelték a szupermarket-, a cash&carry- és a hipermarket-időszakot. A korábbi folyamatos forgalombővülés a diszkontok előretörésével egyre inkább elmaradozik. Ráadásul a magyar láncok a honi beszállítókból élnek elsősorban. Az ipar szerintük jelen pillanatban képtelen felvenni a versenyt a nemzetközi beszállítókkal, ám a magyar gyártók eltűnése komoly érvágást jelentene a magyar beszerzési társaságoknak. A két cég kommunikációja szerint az esetleges összefogás hozománya lehet a magyar ipar versenyképességének javulása.
