BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Mol-OMV: erősödő reklámkampány

2007. augusztus 21. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Mol-OMV ügy csendesedését követően sem csökkent a magyar olajipari társaság reklámaktivitása, sőt szemmel láthatóan erősödött. A korábbi egyoldalas hirdetések után már kétoldalasakkal is találkozni, ez újságtól függően, egyszeri megjelenéssel, listaáron 4-6 millió forintba kerül. Az OMV reklámtevékenysége ugyancsak nem csitult, a cég a nyomtatott sajtó mellett gyakran jelen van a kereskedelmi tévécsatornák főműsoridejében futó reklámokban is. A két olajipari multi csatájából tehát úgy látszik, a média profitál, de hogy mennyit, az egyelőre titok.
Somlyai Dóra, a Mol magyarországi kommunikációs igazgatója lapunk kérdésére elmondta: nem elsősorban a két cég csatája gerjeszti a reklámtevékenység erősödését, a Mol imázsának modernizálását már jó előre eltervezte a cég. Úgy tudjuk, hogy az OMV reklámtevékenységét központilag az anyavállalat szervezi, vagyis itt a hagyományos arculatépítési tevékenység mellett másról is szó van. Egészen pontosan a forgalom növeléséről. A kampányt az OMV ott indította, ahol fontos piacra számít - válaszolták kérdésünkre. Mint megtudtuk, a társaság Szlovákiára és Horvátországra fokuszált Magyarország mellett. (Mindkét országban erős a Mol érdekeltsége.) A cél a piacvezető szerep megszerzése Közép-Európában, így az OMV-kampány is összeurópai.
A Mol célja az volt, hogy bemutassa a társaság nemzetközi tevékenységét - mondta Somlyai Dóra. Korábban kevesen tudták, hogy a Mol 40 országban van jelen, annak ellenére, hogy a vállalat ismertsége és elfogadottsága erős volt. Most a társaság nemzetközi sikereit és nemzetközi szerepét hangsúlyozzák. Ám meglepő módon a márka vizuális megjelenéséhez most sem nyúlnak hozzá, a logó marad. A idei reklámbüdzséről Somlyai nem árult el részleteket.

Hőnyi Gyula
Hőnyi Gyula

Ez is érdekelhet