Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
– „Magyarország számára a Mol stratégiai fontosságú cég” – mondta többször. Mit jelent az ön szóhasználatában a nemzeti stratégiai vállalkozás kifejezés?
– Egy olyan vállalkozást, amely ellátásbiztonsági szempontból stratégiai eszközök felett rendelkezik. Magyarországon nincs több, egymástól független gázvezeték-hálózat, s nincs szabadon hozzáférhető piaci választék finomítókból. A Molnak van néhány olyan stratégiai tulajdona, amellyel kapcsolatban az államnak felelőssége van. Magyarország biztonságpolitikájának ma első számú kérdése az energiapolitika.
– Ön és pártja piacbarát. Nem normális piaci folyamat az, ami a Mollal történik?
– Szeretném leszögezni, hogy a liberális piacgazdaságban, a tőke szabad áramlásában hiszek. Ebben az esetben pedig azt gondolom, hogy az osztrák állam vonja ki a befolyását az OMV-ből, mindenki játsszon tisztességes, transzparens piaci körülmények között, egyeztessék a tulajdonos- vagy a szándékolt tulajdonostársakkal és a menedzsmenttel az eszközeiket, kombinálják az érdekeiket, és lépjenek együttműködésre vagy döntsenek annak ellenkezőjéről. Az ugyanis nem megy, hogy erőszakkal behatolunk a szomszéd lakásába, majd azt mondjuk, hogy barátkozni jöttünk. Az olajpiacon, ahol komoly stratégiai és biztonságpolitikai érdekek jelentkeznek, helye van annak, hogy az állam ezekkel kapcsolatban nagyon világosan fogalmazzon.
– Mi lehetne a következménye a magyar gazdaság számára annak, ha az OMV kontrollt szerezne a magyar cég fölött?
– Ez a helyzet nem a verseny fokozásának és az ellátásbiztonság növekedésének irányába hatna. Nem vagyunk érdekeltek más országok államainak befolyása alatt álló regionális monopólium kiépülésében sem. Nagyon kevés olyan cég van Magyarországon, amelynek érdemi esélye lenne arra, hogy regionális multinacionális céggé váljon. A Mol az egyik ilyen társaság az OTP Bank vagy a Richter mellett, s ilyen céggé válhat az MVM is, ha meg tud erősödni egy szabad energiapiacon. Magyarországnak inkább érdeke, hogy innen nőjenek ki regionális multicégek, mintsem hogy a régió más társaságai szerezzenek itt meghatározó részesedést. Ezeket a nemzetgazdasági szempontokat kell összehangolni a liberális piacgazdaság és a tőke szabad áramlásának szempontjaival.
– Milyen eszközei vannak a kormánynak arra, hogy megakadályozza az OMV szándékát?
– Én elsősorban a szabályozói eszközökben hiszek, emellett vannak versenyfelügyeleti lehetőségeink és politikai, diplomáciai eszközeink is. Utóbbiakat igyekszünk kihasználni akkor, amikor az osztrák kormány illetékeseivel beszélgetünk. Azt is hozzá kell tennem, hogy a világ legliberálisabb piacgazdaságában, az Amerikai Egyesült Államokban egy Öböl menti ország cégének kikötőszerzései ellen lépett közbe nemrégiben az USA kormánya, megvan tehát az a jogi szabályozás, amely nemzetbiztonsági érdekek esetén közbelépést biztosít. A Mol kapcsán nem vagyunk érdekeltek egy olyan, a versenyt kizáró érdekrendszer felépülésében, amely a három nagy regionális finomító birtokában a gerinchálózatok koncentrált tulajdonlása miatt az árakat a piaci áraktól elszakítva tudná kontrollálni. Hiszek a regionális verseny szükségszerűségében – finomítói, szállítói és kereskedelmi szinten egyaránt.
– Miért száll be a magyar állam a magáncégek közötti vitába politikai szinten?
– Azért, mert sajnos nem magáncégek közötti vitáról van szó, hanem az OMV oldalán az osztrák állam meghatározó tulajdonrészével működő társaság érdekrendszeréről. Az állami befolyás alatt álló vállalatok esetén pedig fennáll a veszélye annak, hogy nem kizárólag üzleti célokat követnek. Ezért a világban – így más EU-tagállamokban is – erősödnek azok a hangok, amelyek nemkívánatosnak tartják azt, hogy magántársaságok más állam tulajdonába kerüljenek, mert az a gazdaságon keresztül történő politikai befolyás erősödését eredményezheti.
– Úgy tűnik, e kérdés kapcsán a két ország álláspontja nagyon távol van egymástól.
– Az üléspont határozza meg az álláspontot. A Mol üzleti mutatói minden ponton jobbak, mint az OMV-é. Azt is látjuk, hogy a tőke keresi a szabad befektetési lehetőségeket, főként a jól prosperáló eszközökben, ezért aztán teljesen törvényszerű, hogy a szomszédban ez a szándék megmutatkozik. Ha az OMV is magánvállalat lenne, akkor a szabad verseny elvei alapján inkább a hatékonyabb cég szerezhetné meg a kevésbé hatékonyat.
– Vannak-e még más nemzeti stratégiai vállalkozások Magyarországon, amelyek hasonló veszélyeztetettségnek lehetnek kitéve?
– Ilyen stratégiai vállalat például a Mavir, a független rendszerirányító, a villamos gerinchálózat birtokosa. Azért küzdök a Mavir függetlenségéért – bárki legyen is a részvényesi joggyakorló a cégben –, mert úgy gondolom, hogy csak egy független rendszerirányító tudja folyamatosan garantálni Magyarországon a villamosenergia-ellátás biztonságát. Van tehát állami felelősség abban, hogy a független rendszerirányító megtartsa függetlenségét és tartós közösségi kontrollját.
– Az ön pártja 1995-ben kormányon volt, amikor például privatizálták a magyar áramszolgáltatókat. Akkor nem gondolták, hogy ezek is nemzeti stratégiai fontosságúak?
– Erősen privatizációpárti vagyok, s a Horn–Kuncze kormány egyik legnagyobb erényének épp azt tartom, hogy végig tudta vinni a privatizációt. Csak a magántulajdonosok hozhatnak súlyos beruházásokat, új technológiát, piaci hatékonyságot, valódi szolgáltatást. Nem általában az energiaszektorról beszélek akkor, amikor azt mondom, hogy a stratégai, közösségi érdekeket fenn kell tartani, hanem annak bizonyos elemeiről. Ilyen például a gázvezeték-hálózat vagy a független rendszerirányító, ilyenek lehetnek a finomítóink, de ebbe nem tartoznak bele az áramszolgáltatók, hiszen ezek kereskedőcégek, amelyek szolgáltatást nyújtanak a fogyasztóknak, de nem határozzák meg a nagykereskedelmi, illetve importlehetőségeket vagy az országok közötti szállítást. De véletlenül sem szeretném, ha úgy értelmezhetnék a szavaimat, hogy az állami monopóliumok fenntartása mellett érvelek, épp ellenkezőleg. Abban vagyok érdekelt, hogy fejlesszük a gázvezeték-betápláló kapacitásainkat, a villamosenergia-hálózatunkat, induljon meg a verseny a nagykereskedelmi piacon, építsenek minél többen erőművet, és ezek a szabadpiacon értékesíthessék, több nagykereskedőnek, az áramot, végül a legkisebb fogyasztóért is induljon meg a verseny. Vannak természetes vagy funkcionális monopóliumok vagy ilyen helyzetet élvező infrastrukturális elemek; fel kell ismernünk, hogy ezeken a területeken nincs verseny, ebben az esetben pedig a szabályozást akként kell alakítani, hogy ennek ellenére képviseljük a fogyasztók érdekeit és az ellátás biztonságát.
– Említette, hogy folyamatosan tárgyalnak a befektetőkkel. Milyen szektorban számítanak újabb befektetésekre, s mekkora összegű tőkebeáramlás várható?
– A legjelentősebb külgazdasági eredménynek azt tartom, hogy felszívódóban van az évenkénti sok milliárd eurós külkereskedelmi deficit. Tartósan gyorsabban növekszik az exportunk, mint az importunk. Ez azt mutatja, hogy a gazdaság továbbra is egészséges szerkezetben fejlődik. Igaz, lassabban, mint korábban, és lassabban, mint a vetélytársaknál. De túl leszünk ezen, most már mi is újra gyorsulni fogunk. A várható külföldi tőkebeáramlásról pedig elmondhatom, hogy összességében több tucat ígéretes tárgyalás folyik ezekben a napokban is, s ha eredményre vezetnek, akkor újabb százmilliárdok jönnek a magyar gazdaságba, új munkahelyek ezrei teremtődnek a következő években. A szolgáltatóközpontok területén például a következő három évben lehetőségünk van arra, hogy megduplázzuk az eddig itt teremtett 14 ezer munkahely számát. De emellett a kutatás-fejlesztés, a biotechnológia, a megújulóenergia-ipar szintén száguld. Magyarország iránt a külföldi tőke bizalma töretlen, és azt látom, hogy az egy évvel ezelőttihez képest jelentősen megváltozott a külföldi elemzők hangja is, most már egyértelműen bizakodóan tekintenek a Magyarországon tapasztalható stabilizációra.
– Az utóbbi időben nem vagy keveset lehet hallani az egykulcsos adóról, amelyről korábban az SZDSZ oly sokat beszélt. Végképp lekerült a napirendről vagy idővel újra előhozható?
– Az egykulcsos adó bevezetésének ma nincs realitása. A kilencvenes évek végén, a stabilizációs intézkedések után – amikor a liberális közgazdászok közül sokan érveltek mellette – lehetőség lett volna ennek bevezetésére és a regionális adóversenyben való pozíciónyerésre, de ezt akkor a politika elszalasztotta. Most, a konvergenciaprogram kellős közepén erre nincs esély, 2009-ig minden erőnkkel a stabilizációra kell koncentrálni, semmilyen módon nem veszélyeztethetjük azt. Utána viszont meg kell határozni, hogy a gazdaság növekedéséből fakadó többletbevételeket milyen arányban kell az államadósság és az adószint csökkentésére fordítani. Azt állítom ugyanis, hogy a konvergenciaprogram sikeres végrehajtását követő minden mozgásteret kizárólag az államadósság és az adó csökkentése érdekében kell kihasználni. Újra eljöhet Magyarországon az az idő, amikor realitássá válik az egykulcsos adórendszer bevezetése. De addig is a törekvéseinkből két elemet mindenféleképpen meg kell tartani: az adószint folyamatos csökkentését és az egyszerűsítést. A vállalkozókkal és képviseleteikkel folytatott tárgyalásaimon a cégvezetők mindenekelőtt a bürokrácia bonyolultságára, a szabályozás áttekinthetetlenségére, a kormányzat hatékonysági problémáira hívják fel a figyelmet. Emellett az állami vagy önkormányzati korrupció is előkelő helyen szerepel a kritikában, de az adó mértéke nincs az első három kritikus pont között. Nekünk tehát azon kell dolgoznunk, hogy a most elérhető 37 százalék körüli adószinten belül egy minél egyszerűbb struktúrát rakjunk össze.
– Mikor várhatóak változások ezeken a területeken?
– Sok mindenbe belekezdtünk, és sok mindenben sikert is értünk el. A napokban bejelentett új, 10 millió forint alatti uniós pályázatoknál a 3-4 hónapos elbírálási határidő 3-4 hétre csökken. A nagy rendszereink gyökeres átalakítása azonban még előttünk van.
– Még egy kérdés az adórendszer kapcsán. Fönntartható-e középtávon a minimálbér adómentessége?
– Egy új adórendszerben is olyan megoldás kell, ami a minimálbéren élők nettó jövedelmét nem erodálja, mert az pont annál a rétegnél jelentene szociálisan vállalhatatlan körülményeket, amely most is a legnehezebb helyzetben van.
– Az SZDSZ vagy a kormányzat gondolkodik-e már ezen?
– A technikákon igen, de nincs napirenden olyan szándék, hogy a nettó jövedelmek ennek eredményeként csökkenjenek.
