A folyamatosan növekvő kereslet miatt céget alapít Romániában a szombathelyi Prenor Kertészeti és Parképítő Kft. – erősítette meg lapunk információit Izer Gábor ügyvezető igazgató. Egy helyi nagykereskedővel várhatóan Székelyudvarhelyen hozzák létre a rövid időn belül termelőtevékenységet is végző társaságot. A mind több megrendelést a nagy szállítási távolság miatt egyre nehezebben tudják teljesíteni, ráadásul a szomszédos országban folyamatosan nő a kertépítés iránti igény. Mindemellett a határon túl elsősorban a konténeres dísznövénytermelésben látnak fantáziát. Az új kertészet és logisztikai központ felépítésére várhatóan több száz millió forintot költenek majd. A termékeinek és szolgáltatásainak immár több mint 60 százalékát külföldön, többek között Ausztriában, Szlovéniában, Oroszországban, Ukrajnában és Horvátországban értékesítő társaság a szintén ígéretes bolgár piacon is terjeszkedni kíván, bár itt termelőüzem felépítését egyelőre nem tervezik.
A több mint 200 állandó dolgozót és mintegy félszáz idénymunkást foglalkoztató Prenor az elmúlt években átlagosan 18-20 százalékkal növelte nettó árbevételét, amely tavaly már meghaladta az 1,5 milliárd forintot. A még 1949-ben létrehozott, abban az időben még elsősorban zöldség-, gyümölcs- és virágtermesztéssel foglalkozó Szombathelyi Parképítő Vállalat 1976 óta gondozza a vasi megyeszékhely parkjait és üzemelteti szökőkútjait. Az állami tulajdonú vállalat 1994-ben alakult kft.-vé, s került 35 százalékban a város, 65 százalékban pedig a menedzsmentet és a dolgozókat tömörítő MRP-szervezet tulajdonába. Az üzletrészek nevesítését követően, 2000-ben a jelenleg több mint 220 hektáron bérelt területen gazdálkodó társaság 65 százalékos üzletrésze 88 magánszemély birtokába került, s ezzel egy időben a cégnél egy több száz milliós fejlesztési program kezdődött.
