Egy átfogó reorganizációs program miatt újabb száz dolgozójától kénytelen megválni a tavaly új tulajdonosokhoz került, barcsi székhelyű Dráva-Coop Zrt. – erősítette meg lapunk információját Stier István, a társaság felügyelőbizottságának elnöke. Nyolcvan dolgozót most, a többit pedig az év végéig küldik el. Ezzel párhuzamosan döntés született arról is, hogy megválnak a belvárosban levő, több mint 3 ezer négyzetméteres központi irodaépületüktől. Stier elmondta: a Dráva-Coop, amely többségi tulajdonosa a Dráva-Tej Kft.-nek, tavaly kritikus pénzügyi helyzetbe került. A két cég, amely 2006 novemberétől a kaposvári székhelyű Füred Holding Kft. tulajdonában van, az elmúlt időszak során több mint 2 milliárd forintos adósságot halmozott fel.
A Dráva-Tej kacsótai üzemét már tavaly bezárták, onnan negyven dolgozót bocsátottak el, a közelmúltban pedig lakat került a Dráva-Coop legnagyobb, barcsi üzletére is. Ugyanakkor a reorganizációs program részeként az elmúlt hónapokban már mintegy 300 millió forintot költött a társaság különböző beruházások megvalósítására, például gépvásárlásra és épületfelújításra. Mindemellett a cégcsoporton belül létszám-átcsoportosításra is sor került. A Dráva-Coop dolgozóinak száma háromszázról kétszázra csökken, a Dráva-Tej alkalmazotti állománya viszont a korábbi 104-ről 120-ra emelkedett. Az elmúlt négy hónap alatt a patinás, egykor több mint ezer dolgozót foglalkoztató cégcsoport adósságát már valamelyest csökkentették ugyan, ám a több évtizedes múltra visszatekintő egykori barcsi Vörös Csillag Termelőszövetkezetből létrehozott Dráva-Coop, illetve Dráva-Tej csak további hatékonyságnövelő intézkedésekkel állítható talpra.
