BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Árad az uszodapiac

2007. március 26. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Újabb gyártóbázist és logisztikai központot épít a győri székhelyű Aquacomet Kft. – erősítette meg lapunk információit Kovács Róbert ügyvezető igazgató. Az 1 hektáros területen megvalósuló, több mint félmilliárd forint értékű fejlesztésre az új gyártási programok, valamint a növekvő kereslet miatt van szükség. Egyebek mellett saját fejlesztésű, üvegszálas medencék gyártásába kezdenek, aminek rendkívül nagy helyigénye van. Hamarosan elkészül az az ugyancsak zöldmezős beruházással épülő gyártócsarnok is, amelynek egy részében már az új termék készül majd, illetve további kapacitásbővítést tesz lehetővé. A próbaüzem várhatóan még az első fél évben elkezdődik. Az ügyvezető igazgató hozzátette: a technológiai beruházásokkal, speciális célszerszámokkal együtt ez utóbbi fejlesztésre közel 300 millió forintot költenek. Ha az újabb beruházási programok megvalósulnak, a társaság a jelenlegi 600 helyett évente mintegy 800 medencét tud majd gyártani, s a tervek szerint árbevétele is ugrásszerűen megnő.
Az 1995-ben családi vállalkozásként létrehozott, kezdetben csak értékesítéssel foglalkozó, jelenleg már több mint ötven dolgozót foglalkoztató Aquacomet 2005-ben építette fel első gyártócsarnokát a helyi ipari parkban. Az eddig csak alumíniumborítású medencéket és úgynevezett mobil medence fedeleket gyártó cég termékeinek 80 százalékát egy viszonteladói hálózat segítségével külföldön, elsősorban Franciaországban, Svájcban, Ausztriában és Németországban értékesíti, de többek között jelen vannak az orosz piacon is. Jelenleg a Bajkál tó partján is építenek medencét. Kovács szerint nem csak külföldön, hanem ideahaza is folyamatosan nő a kereslet a jó minőségű, hosszú évekig megbízhatóan használható medencék iránt. Ezzel párhuzamosan az olcsó, de megbízhatatlan termékek fokozatosan kiszorulnak a piacról. Magyarországon jelenleg évente mintegy 1,5 ezer új, 1 millió forintnál drágább uszodai létesítmény készül, ám azt prognosztizálják, hogy ez a szám az évized végéig eléri a 2 ezret.

Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet