Miután a kivitelezési munkák, sőt a technológia telepítése is nagyrészt befejeződött, immár nincs akadálya annak, hogy március végén elkezdődhessen a próbaüzem a dél-koreai Hankook Tire Ltd. dunaújvárosi gumigyárában – erősítették meg lapunk információit a társaság európai központjában. Végleges döntés született arról is, hogy a most elkészült 105 ezer négyzetméteres üzemi területen a gyártás a korábbi terveknél hamarabb, már május 15-én elkezdődik, ami lehetővé teszi azt, hogy a termelés felfuttatását is előbbre hozzák. Így az 56 hektáros területen, Dunaújváros és Rácalmás között felépített gyár jövő év márciusától már teljes kapacitással termel, s 1500 dolgozót foglalkoztatva naponta 15 ezer gumiabroncs előállítására lesz képes.
A beruházás második ütemének kivitelezése 2008 második felében kezdődik s 2010-ig tart. Ekkor újabb 53 ezer négyzetméternyi gyártóterületet építenek. Hozzátették, a Hankook Tire Magyarország Kft. által működtetett, több mint 130 milliárd forintos költséggel felépített, összesen 158 ezer négyzetméteres üzem az évtized végétől évente 10 millió darab, különböző típusú gumiabroncsot gyárt majd. A NAPI Gazdaság információi szerint a Hankook magyar cége eddig több mint félszáz, az ország különböző pontjain működő beszállítóval kötött – összességében milliárdos nagyságrendű – beszállítói szerződést, döntő részük középvállalkozás. Többen jó üzletet remélnek például a dolgozók étkeztetésétől, szállításától, sőt még egészségügyi ellátásától is.
