Ha a korábban tervezettnél nagyobb, több mint 3 milliárd forintos fejlesztés megvalósul, akkor teljes galvanizáló kapacitását Magyarországra telepíti a világ vezető autógyárait kiszolgáló német Provertha GmbH. – tájékoztatta lapunkat Gerencsér Jenő, a Provertha Electronic Components Zrt. programigazgatója. A kapuvári gyártóbázis mellett – zöldmezős beruházással – egy ötezer négyzetméteres, kétszintes csarnokot építenek, amelyben a galvanizáló üzem mellett egy úgynevezett forgácsoló központot is kialakítanak.
A programigazgató kifejtette: a Provertha jelenleg még a magyarországi üzemeiben készült alkatrészeket is Németországban galvanizáltatja, majd visszaszállítja, ami jelentős mértékben növeli a gyártási költségeket. A program keretében bővítik logisztikai központjukat, de arról is döntött az anyacég, hogy a sárvári, jelenleg mintegy ötezer négyzetméteres gyár is egy újabb üzemrésszel bővül. A beruházással párhuzamosan Kapuváron a jelenlegi 180 fős létszámot háromszázra növelik. A fejlesztéseket saját erőből, illetve pályázati források felhasználásával tervezik megvalósítani. A programigazgató hozzátette: a most közel hatezer négyzetméteres területen működő gyár mellett már megvásárolták azt az egyhektáros területet, amelyen a beruházás megvalósul. Az új üzemet úgy alakítják ki, hogy az egyrészt folyamatosan tovább bővíthető legyen, másrészt a technológiai folyamatokat figyelembe véve is kapcsolódjon a már meglévő gyárhoz. Gerencsér elmondta: a Provertha egy másik, hathektáros területet is vásárolt a helyi ipari parkban, ami jelzi, hogy a további beruházások jelentős részét is Kapuváron szeretnék megvalósítani. A többek között kábelkonfekcionálással is foglalkozó vállalat közvetett vagy közvetlen módon partnere a Volkswagennek, a DaimlerChryslernek, valamint a Bosch-nak és a Siemensnek is.
