NAPI Gazdaság
Elsősorban a folyamatosan csökkenő forgalom miatt újabb üzleteit zárja be a Zalaiparker Zrt. Az egyik zalaegerszegi üzletükön kívül lakat kerül a több száz négyzetméteres keszthelyi Balaton Áruházra is. Az utóbbi ingatlant a jövőben bérbe adással tervezik hasznosítani. Az iparcikk-kereskedelemmel foglalkozó társaság üzleteinek száma március végéig tizennégyre csökken. Ezzel párhuzamosan a dolgozókat tömörítő MRP szervezet, valamint a menedzsment birtokában lévő cégnél várhatóan további létszám leépítést hajtanak végre. Ennek mértékéről azonban egyelőre nem nyilatkoznak, további üzletbezárásokat pedig nem terveznek.
Az elsősorban Zala megye nagyvárosaiban, Zalaegerszegen, Nagykanizsán és Keszthelyen saját tulajdonú, valamint bérbe vett üzleteket működtető társaság tavaly összesen hat kereskedelmi egységét volt kénytelen bezárni. Emiatt a dolgozók számát 170-ről, 140-re csökkentették. A forgalom visszaesésén kívül az üzletek bezárásában szerepe van annak is, hogy több, évtizedek óta bérelt egységüket a helyi önkormányzatok pályázat útján értékesítették. Az 1991-es magánosításig Zala Megyei Iparcikk Kereskedelmi Vállalat néven működő társaság forgalma tavaly 9 százalékkal zsugorodott a megelőző évihez képest, s bruttó forgalmuk már alig érte el az 1,8 milliárd forintot, igaz, legalább néhány millió forintos pozitív eredménnyel zártak.
