Három új cég létrehozásával az Őrségben és a Duna mentén terjeszkedik tovább a Pécsi Önkormányzat és a francia Suez-cégcsoport tulajdonában lévő Pécsi Vízmű Zrt. – mondta sajtótájékoztatóján Nyirati István, a társaság vezérigazgatója. A VÁR-VI-ZA és az Őrségi Környezetbarát Kft.-t Vas és Zala megyei, míg a Dunaág Kft.-t több Duna menti település kiszolgálása érdekében hozták létre. Az említett társaságok az idén több mint egy tucat újabb, döntően kisebb községben biztosítják majd a víz- és csatornaszolgáltatást. A Pécsi Vízmű 2007-ben elsősorban a dél-dunántúli régióban szeretne újabb települések kiszolgálásába bekapcsolódni, ám ha az állam rászánja magát a privatizációra, a regionális vízközműveket üzemeltető cégekben is megpróbálnának tulajdonrészt szerezni.
A társaság tavaly történetének legnehezebb évét zárta. Az előzetes adatok szerint a nettó árbevétel alig 4,7 milliárd forint lesz, az eredmény pedig felülről közelíti a nullát. Ebben jelentős része van annak, hogy a többségi tulajdonos az elmúlt két év során nem a korábban közösen elfogadott díjképleteket alkalmazta, s a lakossági vízdíjakat évente mindössze 1-2 százalékkal emelte. Emellett az elmúlt három év során a pécsi nagyfogyasztók, közületek vízfelhasználása több mint 25 százalékkal csökkent, ami önmagában is több száz millió forint bevételkiesést okozott. Ezzel párhuzamosan 2005-ben és 2006-ban a Pécsi Vízmű működési költségei mintegy 10 százalékkal nőttek, miközben saját forrásból csupán tavaly mintegy 1 milliárd forintot költöttek különböző fejlesztésekre. Mindezek miatt a társtulajdonos önkormányzattal a közelmúltban abban állapodtak meg, hogy 30 százalékkal megemelik a víz- és csatornadíjat. A korrekció eredményeként a társaság az idén 5 milliárd forint árbevétel mellett 160 milliós adózás előtti eredménnyel számol.
