BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Fonyódon terjeszkedik az olasz szenzorgyártó

2007. január 30. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Várhatóan még az idei első félévben újabb termékek és alkatrészek, döntően ipari szenzorok gyártását telepíti Magyarországra a különféle érzékelőket fejlesztő, gyártó és forgalmazó Data Sensor S.p.A. – erősítette meg lapunk információit Lukács Sándor, a fonyódi Fonyton Kft. ügyvezető igazgatója. A veronai székhelyű vállalat emellett néhány héten belül létrehoz egy a Fonytonnal közös céget, majd ezt követően a két társaság között közel három éve tartó együttműködés új szakaszába lép. (A Datának ez lesz az első gyártó cége a kelet-közép-európai régióban.) A még 1993-ban létrehozott Fonyton jelenleg mintegy 200 dolgozót foglalkoztat, és elsősorban multinacionális vállalatoknak, illetve azok beszállítóinak gyárt különféle elektronikus alkatrészeket. A társaság a Datának eddig csupán bérmunkában dolgozott, a közös vegyesvállalattal azonban ez a helyzet megváltozik. Az új társaság a tervek szerint áprilisban egyelőre a Fonyton területén kezdi el a munkát, és mintegy 75-80 dolgozónak biztosít munkát. Várhatóan még az első félévben megállapodás szülhet az első nagyobb volumenű fejlesztési programról is. Ha az együttműködés továbbra is a korábbi ütemben fejlődik, az sem kizárt, hogy zöldmezős beruházással új üzemet építenek, bár erről még nem született döntés – tette hozzá Lukács.

Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet