Az idén tovább növeli a távol-keleti országokba irányuló exportját a kaposvári székhelyű Kométa 99 Kft., miután néhány nappal ezelőtt véglegessé vált, hogy Japán és Dél-Korea után a szükséges engedélyek birtokában Tajvanba is szállíthatnak – mondta lapunknak Hollósy Tibor, a társaság ügyvezető igazgatóhelyettese.
Tervei szerint 2007-ben a társaság Nyugat- és Dél- Európában, illetve Romániában is tovább erősíti pozícióit. Jelentős volumenű fejlesztési programba is kezd az előzetes becslések szerint tavaly 20 milliárd forint közeli nettó árbevételű, olasz tulajdonban lévő cég. A beruházások előkészítése már elkezdődött, a részleteket viszont csak azt követően dolgozzák ki, hogy az erre vonatkozó uniós pályázatok megjelennek, hiszen a tervezett fejlesztéseket brüsszeli pénzek felhasználásával szeretnék megvalósítani.
