BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Újabb két üzemet épít Magyarországon a Koch

2007. január 10. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A folyamatosan növekvő kereslet miatt zöldmezős beruházással két újabb üzemet épít Magyarországon a német Koch Prazisionsdrehteile GmbH – erősítette meg lapunk információit Szabó Bertalan, a szekszárdi székhelyű Jako Fémárugyár Kft. ügyvezető igazgatója. A döntően német autógyárakat kiszolgáló társaság két Tolna megyei településen, Gerjenben és Györkönyben építkezik. Szabó elmondta: az előbbi településen mintegy 250 millió forintos beruházással kezdetben 60 dolgozót foglalkoztató gyárat építenek, amelyet a tervek szerint bővítenek. Itt döntően elektromotorok, illetve az ezekhez szükséges alkatrészek készülnek majd.
Györkönyben 200 millió forintos költséggel egy ugyancsak tovább bővíthető üzemet létesítenek. A termelést várhatóan még az idén 40 alkalmazottal kezdik el, akik ABS fékrendszerekhez gyártanak légtechnikai alkatrészeket. Az ügyvezető igazgató hozzátette: a terület már mindkét helyen a rendelkezésükre áll, sőt az üzemek tervezése is elkezdődött. Bár végleges döntés még nem született, a felsorolt beruházási programokkal párhuzamosan egy nagy volumenű szekszárdi fejlesztés előkészítése is elkezdődött. Bár Szabó a részletekről egyelőre nem kívánt nyilatkozni, ám azt elmondta, hogy egy újabb kapacitásbővítő beruházás előkészítése zajlik a tavaly már közel 16 millió eurós nettó árbevételt elérő Jako központi telephelyén. A beruházásokat saját erőből, illetve uniós forrásokból valósítják meg.
Az Európa szinte valamennyi vezető autógyárának – többek között a Volvónak és a Mercedesnek is – különböző típusú ablakemelő- és ablaktörlőmotorokat gyártó társaság tavaly összesen 3 millió euró értékű beruházást valósított meg. A Jako már az egyik német autógyár kínai üzemébe is szállít alkatrészeket. Tavaly a folyamatosan növekvő megrendelésekkel párhuzamosan a szekszárdi ipari parkban lévő, jelenleg már több mint 8 ezer négyzetméteres gyártóbázis létszámát 250-ről csaknem félezerre növelték. Legnagyobb gondjuk változatlanul a munkaerő-utánpótlás, jóllehet már szakmunkásképzéssel is foglalkoznak.

Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet