Derűlátó becslések szerint 8300, pesszimisták szerint valamivel több mint 8100 milliárd forint forgalmat produkálhat idén a teljes kiskereskedelmi szektor. A várakozások megoszlanak: van, aki hat és van, aki kevesebb mint 5 százalékos éves növekedéssel számol. Mindez azt jelenti, hogy a központi költségvetésbe a kiskereskedelmi forgalomból hozzávetőleg 1500-1550 milliárd forint áfa áramlik be.
Az optimizmusra az ad okot, hogy az élelmiszer-kereskedelem a tavalyi gyengébb teljesítmény után idén megélénkült, és a teljes kiskereskedelem az üzemanyag- és autóértékesítéssel együtt is dinamikus fejlődést produkált augusztus végéig.
A forgalmi adatok alakulása idén nagyon izgalmas lesz – mondja Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára –, hiszen szeptemberben már valószínűleg érződik a gazdasági megszorítás hatása. Hangsúlyozta: nem szabad az élelmiszer-kereskedelemből kiindulni. Növekedést vár a főtitkár is, ám úgy gondolja, hogy az októberi, novemberi és decemberi adatok megtörhetik a dinamikát és ronthatják az augusztusig mutatkozó jó növekedési adatokat. Nem tartja kizártnak, hogy a decemberi forgalom csak a múlt éves szintet éri el, ám – mint mondta – az előrejelzéshez látni kellene a szeptemberi adatokat is. Abból ugyanis következtetni lehetne arra, hogy a fogyasztást mennyiben viseli meg a megszorítóintézkedés-csomag. Az sem kizárt, hogy a lakosság a jövő évi erőteljes bérkiáramlás-visszafogás előtt – sajátosan „magyar módra” – utoljára még kiköltekezik, és csak januártól húzza szorosabbra a nadrágszíjat.
Erre a júliusi és augusztusi élelmiszer-kereskedelmi adatok alapján lehet következtetni. A két nyári hónapban összesen 45 milliárd forintnyival több élelmiszert vásárolt a lakosság, mint a múlt év azonos két hónapjában. A magyarázat a minimálbér-növekedésben és a labdarúgó-világbajnokságban rejlik: az új minimálbérsávok miatt ugyanis ebben a két hónapban a vékony pénztárcájú vásárlók is többet engedtek meg maguknak, annak ellenére, hogy már tudni lehetett a megszorító intézkedésekről. Ha ez vagy az ezt megközelítő dinamika tovább folytatódik szeptemberben, akkor nagy valószínűséggel a derűlátó várakozások teljesülnek.
A kiskereskedelem 2006-ban – augusztusig – meglepően jól teljesített: a nagy láncok ezt többé-kevésbé alátámasztották az év közben nyilvánosságra hozott adataikkal. De a karácsonyi szezon még hátra van, addig senki semmit nem akar elkiabálni. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint augusztusig a kiskereskedelmi forgalom a jármű- és üzemanyag-forgalommal együtt 4537,5 milliárd forint volt, amiből az élelmiszer-kereskedelem valamivel kevesebb mint 1800 milliárd forintot tett ki. A NAPI Gazdaság számításai szerint a büdzsébe eddig 818 milliárd forint áfa folyt be, szeptembertől decemberig pedig nagyjából 700-750 milliárd forint áfabevétel várható.
