Budapesten is erősít az Euronics Kft. műszaki áruházlánc, amelynek terveiben 10-15 fővárosi üzlet nyitása szerepel. A hálózat elsősorban vidéken ismert, ahol piacvezetőnek számít a fehéráruszegmensben. A társaság tegnap nyitotta meg első nagy alapterületű üzletét a fővárosban, a Gyömrői úton épült strip mallban. Az Euronics Budapesten eddig két kisebb bolttal képviseltette magát, jövőre azonban már nyolctagúra kívánják bővíteni a fővárosi hálózatot – válaszolta lapunk kérdésére Rohrböck András vezérigazgató.
Az Euronicsot két magyar tulajdonban levő, műszaki szakboltokat működtető cég hozta létre 2001-ben, a Bravotech és a Vöröskő. Az áruházak beszerzéseit és marketingjét az Euronics logója alatt egyesítették, majd csatlakoztak a nemzetközi Euronics beszerzési társasághoz, amely Európában és Ausztráliában összesen 5,5 ezer tagot számlál és 9 ezer szaküzletet működtet. A magyar vállalatnak jelenleg 138 üzlete van, ezek forgalma idén eléri az 55 milliárd forintot.
A hálózatnak eddig a fővárosi jelenlét hiányzott, ami kiegyensúlyozottabb forgalmat jelenthet a láncnak. Vidéken ugyanis elsősorban a háztartási gépeket keresik és a hagyományos szórakoztató elektronikát, míg a fővárosban a nagyobb hasznot hozó újdonságok is jól fogynak. Rohrböck szerint Budapesten a háztartások 10-15 ezer forinttal többet költenek elektronikai cikkekre, a többlet elsősorban az új generációs barnaáru értékesítéséből származik.
A megszorító intézkedések hatására mintegy 20 százalékkal kevesebb potenciális vevő keresi fel az Euronics boltjait, vagyis náluk már a karácsonyi szezonon is érződnek a kormány intézkedései. Jövőre a vezérigazgató szerint mindez erőteljesebben érződik majd a forgalmon.
