BUX 142510.96 0,54 %
OTP 46760 0,11 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Vélemények

2006. október 25. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Helena Kft.
A több nyugat-dunántúli telephelyen összesen csaknem 400 dolgozót foglalkoztató Helena Ruhaipari Kft. gazdasági igazgatója, Kasza Istvánné szerint az ágazat jelenlegi helyzetében csak azok után tudják kifizetni a magasabb járulékot, akik valóban annyit is keresnek, ami nem egészen harminc munkavállalót érint. A cégnek már a legutóbbi minimálbér-emelés, valamint a megszorító intézkedések és az energiaárak növekedése is súlyos gondokat okozott, ezért áprilisban mintegy 60, szeptemberben pedig újabb 40 fős leépítésről döntöttek. Januártól két kisebb telephelyüket bezárják, s további 45-50 főt bocsátanak el. A leépítetteknek azt a lehetőséget kínálják, hogy vállalkozóként – időszakosan – munkát biztosítanak számukra, illetve a „munkacsúcsok” idejére visszaveszik őket. Kaszáné szerint a bérköltségek növekedésével az ágazat ellehetetlenül, a dolgozók jelentős részét pedig a szürke-, illetve a feketegazdaságba kényszerítik.

Peritour Kft.
Molnár Tamás, a Peritour Betonelemgyártó és Építőipari Kft. ügyvezető igazgatója szerint az amúgy is kritikus helyzetben lévő ágazatokban a megemelt járulékalap a szürke-, illetve a feketegazdaság felé tereli a cégeket. Már a megszorító intézkedések bejelentését követően, júliusban egy átfogó szervezetátalakítási program megvalósítására kényszerültek. Ennek lényege, hogy csak a legjobb, legképzettebb dolgozóikat tartják meg, a többit kiszervezik. Eddig öt, különböző tevékenységekre szakosodott brigád alakult, mintegy 65 dolgozóval, akik vállalkozóként tevékenykednek tovább. Az ügyvezető hozzátette: nem merne mérget venni arra, hogy mindannyian megfizetik majd a közterheket. A bérköltségek további növekedése miatt az építőiparban is mindinkább előtérbe kerül majd a bérelt munkaerő, s az alvállalkozók számának növekedésére is számítani lehet.

Párizsi Kft.
Kökény Éva, a dél-dunántúli térségben 18 üzletet működtető, jelenleg még 250 dolgozót foglalkoztató Párizsi Gasztronómiai és Vendéglátó Kft. pénzügyi vezetője szerint a járulékalap emelése az egyéb megszorító intézkedésekkel együtt a társaság felszámolásához vezethet. Jelenleg több mint 60 olyan alkalmazottjuk van, akik után októbertől magasabb járulékot fizetnek, s ez még az idén több millió forintos pluszkiadást jelent a már az első félévben is több mint 15 milliós veszteséget felhalmozó cég számára. Kökény szerint ha nem akarják bezárni a „boltot”, még az idén drasztikus intézkedésekre kényszerülnek. Akit lehet, nyugdíjba küldenek, s ha vállalja, így alkalmazzák tovább, illetve részmunkaidős foglalkoztatással próbálkoznak. Ekkora hálózattal és létszámmal azonban ez nehezen járható út. Az már biztos, hogy az év végén négy egységüket bezárják, illetve vállalkozásba adják, s az ezekben dolgozó 75 kollégájuktól megválnak.

Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet