Vasváron elkezdődött Közép-Európa egyik legnagyobb és legkorszerűbb autóbontó és -újrahasznosító üzemének építése. Kernács Péter, a beruházó Recycling Technologies Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: az 1,2 milliárd forintos beruházást egy a helyi önkormányzattól megvásárolt 4,5 hektáros területen valósítják meg, az előkészítés – a földmunkákkal – már elkezdődött. A tervek szerint az üzemben jövő tavasszal indulhat a munka. Az alapanyag-ellátás biztosítása érdekében országos, félszáz partnert tömörítő átvevő hálózatot alakítanak ki. A vasvári üzemben évente mintegy 10 ezer járművet dolgoznak fel. Az ideszállított gépkocsikból külön gyűjtik ki az összes káros anyagot, illetve a fémeket, textíliákat és a műanyagot. Ezeket nyersanyagként újrahasznosítják, majd értékesítik. Németh Zsolt, Vasvár polgármestere szerint a Recycling Technologies Kft.-vel olyan szerződést kötöttek, amely az üzemben foglalkoztatottak számától teszi függővé a terület vételárát. Ha a dolgozók létszáma meghaladja az 50 főt, a telekért nettó 25 millió forintot kell fizetnie a cégnek, ha pedig egy éven belül 80 fölé emelkedik, jelképes, 10 ezer forintos áron jutnak hozzá a területhez.
