Jövőre újabb egymilliárd forint értékű beruházási program megvalósításába kezd a világ egyik legnagyobb műanyagkupak-gyártójának, a német Bericap GmbH-nak a magyar cége – erősítette meg lapunk információját Papp Dénes, a székesfehérvári székhelyű Bericap Záródástechnikai Bt. ügyvezető igazgatója. A közelmúltban 1,3 milliárd forintos beruházással elkészült 4,7 ezer négyzetméteres gyártócsarnokban elsősorban technológiai fejlesztésekre kerül sor. A gyártókapacitás további növelése érdekében – egyenként több száz millió forintos költséggel – elsősorban újabb automata gyártósorokat telepítenek. A fejlesztésekkel párhuzamosan az alkalmazottak számát 130-ról 145-re főre növelték.
Döntés született arról is, hogy a magyar leányvállalat zöldmezős beruházással új üzemet épít Romániában. A helyszínt illetően még nincs végleges döntés, de az már biztos, hogy az építkezés jövőre elkezdődik. Az évente átlagosan mintegy 4,5 milliárd különböző műanyag kupakot gyártó Bericap Bt. két hónappal ezelőtt a szerbiai Kragujevácon létesített üzemet, amelynek eddigi teljesítményével rendkívül elégedettek. Papp kifejtette: a világ különböző pontjain mára húsz gyártóbázissal rendelkező anyacég közel másfél évtizede azt a gyakorlatot követi, hogy a nyereséget az adott országban visszaforgatja, de elvárja a folyamatos piacbővítést. (Az anyacég jelenleg Indiában épít új üzemet.)
A termékeinek 90 százalékát külföldön értékesítő Bericap Bt.-t még 1993-ban hozta létre a családi tulajdonban lévő anyacég. (A Bericapnak van egy másik magyar cége is: a budapesti székhelyű Pekonold Kft. elsősorban a műanyagiparban, illetve a fröccsöntés során használt szerszámokat gyárt.) A Bericap kezdetben a Videotontól bérelt egy csarnokot, ahol az első évben, 2004-ben mindössze 274 millió forint árbevételt produkáltak. Az első saját tulajdonban lévő csarnokuk 1998-ban készült el, amelyet néhány évvel később egy újabb követett. A Bericap eddig közel 10 milliárd forintot költött különböző magyarországi beruházások megvalósítására. A Székesfehérváron immár több mint 13 ezer négyzetméteres gyártóterülettel rendelkező társaság idei üzleti tervében 10 milliárd, a jövő éviben pedig 11,5 milliárd forint nettó árbevétel elérése szerepel. A 35 országba, többek között Ausztráliába is exportáló Bericap Bt. beszállítója többek között a Coca-Colának, az Elopaknak, a Bunyénak, a Pepsinek és a Molnak is.
