Várhatóan már jövőre elkezdődhet annak a vegyes tüzelésű, több mint 100 megawattos erőműnek az építése Dunaújvárosban, amely két helyi papír- és egy cellulózgyárat szolgál majd ki – mondták lapunknak az osztrák Hamburger-csoport tulajdonában lévő Dunapack Rt.-nél. A tervek szerint a mintegy 15–20 milliárd forint értékű zöldmezős beruházás két év alatt készül el. A társaságnál közölték: a döntés hátterében elsősorban az áll, hogy a rendkívül energiaigényes papíriparban csak kiszámítható költségek mellett érdemes további jelentős beruházásokat megvalósítani. (A három dunaújvárosi papírgyár eddig a Dunaferrtől, illetve annak energiaszolgáltatásért felelős cégétől, a Dunaferr EMA-POWER Kft.-től vásárolta a gőzt és a villamos energiát. Az érintett papíripari cégek még tavaly ártárgyalásokat kezdtek a szolgáltatóval, ám az ügyben nem sikerült egyezségre jutni.)
A program megvalósítása azt követően kapott zöld utat, hogy a Dunapack Rt. tulajdonosa, a Hamburger-csoport a közelmúltban jelentős volumenű beruházási program megvalósításáról döntött. A társaság új, 28 ezer négyzetméteres területen felépítendő vegyes tüzelésű erőműve évente mintegy 186 ezer tonna importált feketeszénnel, illetve papírhulladékkal és közel 20 ezer tonnányi úgynevezett rostiszappal működik majd. A Dunapacknál elmondták: a dunaújvárosi gyárban további jelentős technikai és technológia fejlesztéseket is terveznek, ám ezekről még nem született végleges döntés.
