A megadott határidőig, szeptember 18-áig nem fizette ki a veszprémi és a szentkirályszabadjai önkormányzat birtokában lévő egykori katonai légi- bázis 1,310 milliárd forintos vételárát az olasz Italia Progetti Srl. – erősítette meg lapunk információit Iványi András, Szentkirályszabadja polgármestere. Ezért a jogi helyzet tisztázását követően nem kizárt, hogy a tulajdonosok az augusztusi versenytárgyalás második helyezettjével, a repülőtérért 300 millió forinttal kevesebbet ajánló Budawest Airport Holding Vagyonkezelő Rt.-vel kezdenek tárgyalásokat a légibázis értékesítéséről. Bár Iványi az Italia Progetti további szándékait illetően nem kívánt találgatásokba bocsátkozni, azt elmondta: a nyertes pályázónak az elmúlt időszakban több lehetősége is lett volna arra, hogy vételi szándékának komolyságát bizonyítsa.
Az elsősorban szicíliai repülőtereket kiépítő és üzemeltető olasz cég a két önkormányzatnak azt ígérte, hogy több mint 10 milliárd forintos költséggel, várhatóan két év alatt személy- és áruszállításra egyaránt alkalmas kereskedelmi repülőteret létesít a 440 hektáros területen. Mindemellett 2-3 milliárd forintos költséggel kiépítik a terület teljes infrastruktúráját és mielőbb működőképessé teszik a jelenleg elavult létesítményekkel rendelkező légibázist. Az Italia Progetti szándéknyilatkozatában mintegy 500 dolgozó foglalkoztatása, valamint egy 30 ezer négyzetméteres logisztikai és szolgáltató központ felépítése is szerepelt. A polgármester hozzátette: ha a tárgyalások elkezdődnek, a Budawest esetében is ragaszkodnak majd a pályázati kiírásban szereplő, a repülőtér kiépítésével és működtetésével kapcsolatos valamennyi előírásukhoz. Ezzel egy időben a Fejér Megyei Bíróságon megtámadta a versenytárgyalás eredményét az izraeli tulajdonban lévő Franz Josef Residence Palace Kft. A cég azért nem tehetett érvényes ajánlatot a nyári versenytárgyaláson, mert az 50 millió forintos bánatpénzt nem fizette be, hanem egy elkülönített számlán helyezte el. A kormány még tavaly nyáron döntött arról, hogy az egykori, jelenleg már működési engedéllyel sem rendelkező katonai repülőtér a két helyhatóság birtokába kerülhet. Veszprém és Szentkirályszabadja először idén áprilisban, 1 milliárd forintos irányáron hirdette meg az objektumot. Miután az első forduló sikertelen volt, úgy döntöttek, hogy a hat érdeklődő számára meghívásos pályázatot írnak ki.
